Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 2. (Kaposvár, 1993)
Dokumentumok
iratok, irattárak s levéltárak sorsának a bizonytalansága járt e szervezetlenség nyomában. Ezt az állapotot tükrözték vissza a Belügyminisztérium hatáskörébe tartozó levéltárakról készült korabeli jelentések is, a harmincas és negyvenes esztendőkből. E jelentések, amelyek megdöbbentő képet rajzoltak a megyei és a városi levéltárakban lévő iratok helyzetéről, a magyar levéltártörténet szomorú korszakának képezik a dokumentumait. Vigasztalan és nyomasztó az a kép - e jelentések sorában -, amelyet Berlászjenő nyújtott 1940 nyaráról tizenegy somogyi, főként a barcsi járás községeinek az irattárairól, amelyeket a „közömbösség, érzéketlenség és gondviseletlenség” ítélt pusztulásra, amelyeket a felügyelethiány, „a szabadjára engedett selejtezések” változtattak „irattemetőkké”, amelyeket soha nem látott a vármegyei levéltár, s soha semmiféle ellenőrzésben nem részesültek, amelyeknek végső menedékei a padlások, a lomtárak voltak, s bennük folyó iratpusztításoknak a megakadályozására, még kevésbé rendezésükre és leltározásukra semmiféle intézkedés nem történt. De nemcsak az 1894 előtti, hanem a későbbi iratok is - kísérteties hasonlatossággal - felelőtlenség közepette pusztultak el. A város annyira nem törődött történelmének a dokumentumaival, hogy még rendszeresített irattárosi státusza sem volt a felszabadulás előtt, nemhogy levéltárosa. Az 1941-ben még meglévő, 140 folyómétert kitevő közigazgatási iratai a városháza második emeleti három kis szobájában voltak elhelyezve, az adóhivatal iratai és főkönyvei pedig - mintegy 30 folyóméter terjedelemben - a négyszögletű toronyszobában, részben polcokon, részben pedig földön, kupacokba hányva, ömlesztett állapotban. Az e toronyszobában lévő anyagnak a nagyobbik része éppen abban az esztendőben semmisült meg, amikor a Belügyminisztérium megbízásából az Országos Levéltár szakközege a helyszíni ellenőrzést végezte, akinek a város polgármestere abbeli szándékát juttatta éppen kifejezésre, hogy véglegesen megoldja a város levéltárának a kérdését. Alig távozott el a szakellenőr a helyszínről, amikor a város a toronyszobában lévő iratok java részét selejtezetlenül eladta egy hulladékgyűjtő magánkereskedőnek, csekélyebb részét pedig átszállította a villanytelep padlására, ahol a későbbi esztendők folyamán azok is megsemmisültek. Ez volt a város levéltárának a történetében a második felelőtlen iratpusztítás. A város levéltárának a harmadik pusztulása 1944-ben következett be. Az irattárat polgármesteri rendelkezésre - légvédelmi célokra való hivatkozással - 1944. szeptember 6-án átszállították az István (ma József Attila) utca egyik lakatosműhelyének földszinti és szuterénhelyiségeibe, amelyekben még olyan biztonságban sem voltak az iratok, mint a városházán. E körülmény végzetesen megpecsételte az irattár sorsát. Az új irattári raktár feltört ablakai és ajtói, ahonnét éppen az vitte az iratokat, aki akarta, jelezték a város vezetőinek a felelőtlenségét. Az ideszállított iratok nagyobb részének e raktár vált irattemetőjévé. Amikor a város látta iratainak felelőtlen pusztítását az István utcai raktárban, 1944. december 2-án történt felszabadulása után átszállította a még megmaradt iratokat a város központjában lévő iparostanonc-iskola (ma Mezőgazdasági Technikum) épületébe, csöbörből vödörbe, olyan raktárhelyiségbe, amelynek sem ablaka, sem ajtaja nem lévén, boldog-boldogtalan lophatta az iratokat belőle. Az iratok java része csomagolópapírként került a piaci árusok kezébe, akik a város történetének a dokumentumaiba csomagolták áruikat. E helyiségben pusztult el a még megmaradt iratok kétharmad része. így semmisült meg harmadszor a város 1912 előtti irattárának nagy része, de jelentős csonkuláson mentek keresztül a későbbi évek 64
