Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 2. (Kaposvár, 1993)
Dokumentumok
Részletes helyzetkép és összegszerű javaslatot később fogok felterjeszteni, ezidőszerint megítélésem alapján kb. 150-200 részben vág)- egészben elpusztult iskolaegység helyreállításával és még sokkal több iskola berendezésével kell számolni.” Forrás: Somogy vármegye tanfelügyelőjének iratai 447/1945. jún. 16. 17. 1945. december 4. Somogy vármegye törvényhatósági bizottságának megalakulása A megyei törvényhatósági bizottság kétszer tartotta alakuló ülését Vidovics Ferenc kisgazdapárti főispán elnökletével. Első ülésén 64 bizottsági tag volt jelen. Ezen az ülésen a Kisgazdapárt szónoka kifogásolta azt, hogy amíg az országos választásokon pártjára a megye területén leadott 187 682 szavazatból 144 467 esett (77%), ennek ellenére a törvényhatósági bizottságba a pártból csak 35 tagot hívtak be (29,1%). A második alakuló ülés 1946. március 22-én volt. Akkor már 115 bizottsági tag volt jelen. A bizottságba a pártok tagjainak arányait a Megyei Nemzeti Bizottság állapította meg. Eszerint a Független Kisgazdapárt 48, a Polgári Demokratapárt 5, a Szabad Szakszervezetek 4, a Magyar Kommunista Párt, a Nemzeti Parasztpárt, a Szociáldemokrata Párt 21-21 tagot küldhetett a törvényhatósági bizottságba. A második bizottsági ülésen tárgyalta a törvényhatóság a megye 1946. évi munkatervét, amelyről szóló véghatározatot az alábbiakban közöljük: „Véghatározat: Somogyvármegye törvényhatósági bizottsága a törvényhatósági kisgyűlés javaslatára az alább részletezett hozzászólások után a vármegye alispánja által elkészített és bemutatott 1946. évi munkatervet egyhangúlag elfogadja s utasítja a vármegye alispánját, hogy a munkatervet - amely a kormányprogrammal egyezik - a folyó esztendő végéig hajtsa végre. Somogyvármegye 1946. évi munkaterve. I. Földreform végrehajtása: 1946. december 31-ig végrehajtjuk a földreformot. Közel 50 000 újgazda tulajdonába került földet telekkönyvezünk. Ennek megvalósítása érdekében a Megyei Földbirtokrendező Tanács két meglévő tanácsa mellé egy harmadikat állítunk, a Földhivatal vezetését és szervezetét megerősítjük és - mérnökhiány következtében - legalább 50 technikai képzettségű tanárt, illetve főiskolai hallgatót mozgósítunk a munkálatok elvégzésére. Felállítjuk a mérnöki munkarendet és biztosítjuk számukra munkájuk anyagi és erkölcsi előfeltételeit. II. Szövetkezetek támogatása: Rendet teremtünk a gomba-módra szaporodó szövetkezetek körül. Erősítjük az életképes szövetkezeteket, amelyeknek fő célkitűzéseit abban jelöljük meg, hogy árucsere útján, mezőgazdasági eszközökkel lássa el elsősorban a falu újgazdáit. Az egykor virágzó tejszövetkezeteket életre keltjük. III. Ipari üzemek megindítása: A vármegye újjáépítéséhez szükséges üzemeket, elsősorban a téglagyárakat indítjuk meg. A megindításhoz szükséges szénmennyiség jelentős részét a pécsi szénmedence bányászainak prémium szene biztosítja, amelyért ők ellenérték képpen élelmiszereket kapnak. így hozzájárulnak a pécsi bányászok élelmiszerekkel való fokozottabb ellátásához is. IV. Terménybeszolgáltatás: A beszolgáltatási rendeletet teljes egészében végrehajtjuk úgy, hogy már a cséplőgépeknél számbavesszük a gabonát. V. Háztartási egyensúly megteremtése: A kormányrendelet alapján költségvetést állítunk 45