Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 2. (Kaposvár, 1993)
Dokumentumok
A 14 ezer erdélyi menekült sorsáért felelősséget érez hazánk. A nemzet külföldön élő tagjainak egyharmada Erdélyben él. Sorsuk ügye, ha megkésve is - állapította meg tegnapelőtt a parlamentben a belügyminiszter - már a nyílt állami politikai rangjára emelkedett. Adjunk helyet Somogy falvaiban és városaiban az erdélyieknek, a kétkezieknek különösképp gazdasági portát és állatállományt is juttatva. Az erdélyiek sorsa, Erdély ügye a közelgő nemzeti ünnepünknek - március 15-ének - is legyen legfőbb tanúsága. Még a 48-as tizenkét pontnak az unióra vonatkozó része is erre utal. A nemzeti tudatunk legfőbb mutatója s egy kicsit európaiságunk nemzeti barométere ez a kérdés. Honismereti mozgalmunkban készülünk honfoglalásunk 1100., államiságunk 1000. évfordulójára, így törődni kell a Felvidék, a Kárpátalja, Erdély, a Vajdaság, Kanada és Amerika 15 milliós magyarságával! Most együtt fogadjuk be őket, s majdan, amikor elsöpri kormányzatát a román nép, akkor újra visszamehessenek szülőföldjükre. Kívánok a Baráti Körnek eredményes munkát Somogybán! Nemzetünknek is, azoknak is, akiket a sors idekényszerített hazánkba. Nekik legyen a beilleszkedésük minél harmonikusabb, minél emberibb.” 99. 1989. Nagy Imre (Kaposvár 1896. - Budapest 1958.) A kaposvári születésű Nagy Imre szülőháza - a levéltáriak kutatása (Bognár Tibor, Nagy Zoltán) szerint a mai Május 1. u. 77. szám volt. Mint kisdiák 1903-1905 között Pécsett járt elemi iskolába. 1905-ben jött vissza családja Kaposvárra. 1926-ban az MSZMP kaposvári pártszervezetében dolgozott az Erzsébet, majd a Teleki utcában. 17 évi emigráció után jött haza. Hazaérkezése után a 45 utáni demokratikus időszaknak volt a földosztó minisztere. Később - rövid ideig - a kormányban élelmezési, majd begyűjtési miniszter. 1945. május 1-jén földosztó miniszterként beszélt szülővárosában a nagygyűlésen, amelyen többek között az alábbiakat mondta: „Szülővárosom népe! Somogyi testvéreim! Végtelen öröm és felemelő érzés tölt el, hogy az első szabad május 1-jén, a munka magasztos ünnepén újra itt lehetek szeretett szülővárosom falai között, ahova a testvéri és rokoni kapcsoknak, gyermekkorom és ifjúságom emlékeinek, majd a munkásmozgalomban eltöltött küzdelmes éveknek és a nép felszabadításáért folytatott megalkuvás nélküli harcoknak eltéphetetlen szálai fűznek. Tizenhét esztendővel ezelőtt szakadtam el tőletek. Elüldöztek a fehérterror jogutódjai, Latinca, Tóth, Szalma gyilkosainak örökösei, a Horthy-rendszer pribékjei, a reakció zsoldjába szegődött bitangok. El kellett bújdosnom. Mi volt a bűnöm? Az hogy gyújtogattam a nép lelkében a reménység szikráit, élesztgettem a harci szellemét, bátorítottam, ösztökéltem a népet, mert ki volt szolgáltatva a reakció embertelen önkényének. Az volt a bűnöm, hogy hirdettem és szerveztem a harcot azért a szabad, független, demokratikus Magyarországért, amely a nyilas banditák rémuralmának megdöntése után, íme valósággá is lett. Az volt a bűnöm, hogy szerveztem a földműves nép harcát a feudális nagybirtokrendszer megszüntetéséért, azért, hogy azé legyen a föld, aki 185
