Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 2. (Kaposvár, 1993)
Dokumentumok
Magyarország területén dolgozó alkotóknak adományozza, akik a nemzeti tudat erősítése terén kiemelkedő munkásságot végeznek. A Társaság már korábban is kiemelkedő munkásságot fejtett ki kiadványaival, rendezvényeivel és tárlataival, nemcsak a megyében, hanem a régióban is. Helikoni rendezvényeivel már a regionalitás határait is átlépte, díjaival és kiadványaival pedig országos rangú és súlyú tevékenységet fejtett ki. A magyar írók világtalálkozója megszervezésével pedig már kontinensekre kiterjedő súllyal végezte munkáját. A Társaság elnökének: Takáts Gyulának, és egyik alelnökének: Fodor Andrásnak a kormányzat Kossuth-díjat adományozott. Forrás: Beszámoló a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság 1992. dec. 5-i közgyűlésére. 94. 1988. Rekviem a mesztegnyői temetőben A II. világháború áldozatainak emlékoszlopot állított Mesztegnyő lakossága, amelynek 1988. október 30-án történt felavatását Kanyar József, az Országos és a Megyei Honismereti Bizottság elnöke tartotta: „Tisztelt ünneplő gyülekezet, kedves mesztegnyőiek! A halottak napi közelgő ünnepek alkalmával a temetőbe készül hazánk népe, hogy a sírok felett sárgán imbolygó gyertyafények között emlékezzék halottaira. Ma is a temetőbe zarándokolt egy^ falu apraja és nagyja, hogy kialakuló új nemzeti emlékhelyén emlékoszlopot avasson fel, és tegy'e azt honismereti zarándokhelyévé. Hazánkban - hála Istennek - az utóbbi időben különféle szép kezdemények születtek azzal a szándékkal, hogy a ma nemzedéke eszméljen múltjára, s a nemzet önbecsülésének jeleként állítson emlékműveket, s körülöttük alakítsanak ki emlékhelyeket. E szép törekvések folyamatában a magyar falvak lakossága is ki akarja venni a részét. Ezt teszi éppen Mesztegnyő község lakossága is. A nagynevű község múltja is bátorítja erre a tettre, noha lakossága múltbeli cselekedetei mindig bukással és súlyos áldozatokkal végződtek. Itt is emlékezünk arra a tragikus eseményre, amikor a Hunyady család földesurasága alá tartozó faluban a reformkor végén: 1840-ben nyílt zendülés tört ki, amelyet 52 katona, 65 pandúr és 120 fegyveres vert le, s amelynek 13 halálos és 20 sebesült áldozata volt akkor. A súlyos következmények és ítéletek után szerte a környéken és a fél megyében a jobbágy paraszti rétegek, amikor látták a börtönbe hajtott vádlottakat, ezt kiáltozták: „Most hozzák a mesztegnyőieket az igazságért!” De 1848-ban és 1849-ben is, amikor felette Petőfi szerint a népek hajnalcsillaga ragyogott fel, amikor a felébredt nemzet Európa közepén szeretett volna szabaddá válni, ugyanez a tragédia jutott osztályrészül a szabadságharc honvédéinek, amelyek közül e temetőben is nyugosznak porladó hamvaik. Pedig e forradalom és szabadságharc nagyszerűsége, hősiessége, áldozatvállalása, honvédségünk haditetteinek a szépsége magasztosabb elismerést is kiválthatott volna a nemzet akkori vezetői részéről, mint Világos után az aradi kivégzések tragédiáját. Ám e század második évtizedében, az első világháborúban, újból csatatérre szólították a magyar katonákat, idegen hódító célok érdekében, amelyben súlyos áldozatokkal és becsülettel állták meg helyüket a somogyi 17-es, 44-es és egyéb gyalogezredek katonái és a hősi halált halt kaposújlaki édesapám 24-es határvadász százada. Ekkor is messze az ország határain túl lévő idegen érdekek védelmét akarták végrehajtatni velük, az Isonzo és 177
