Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 2. (Kaposvár, 1993)
Dokumentumok
tölgyfakoporsóban voltak elhelyezve, amelyben akkor még ott voltak találhatók a költővel együtt eltemetett gyűrűk, egy 1 m hosszúságú aranylánc és egy pipa. Később a vármegye egy díszes kiállítású érckoporsóba helyezte a költő már porladó csontjait. Ez volt az a koporsó, amelyet ismeretlen tettesek a második világháború folyamán feltörtek és elvittek. Az ékszereknek nyoma veszett, az agnoszkáló tudós azonban megtalált egy darabot a költő hajdani selmeci pipájából. Az adatok gondos megvizsgálása után kiderült, hogy a költő csontjaiból már csak az állkapocs volt feltalálható a sírban. A somogyi levéltár őrzi azt a kriptafelnyitási jegyzőkönyvet, amelyet ideiktatunk az utókor számára: Jegyzőkönyv. Felvétetett Niklán, 1948. április 17-én a Berzsenyi kripta felnyitása alkalmából, amely a Kaposvárott székelő Berzsenyi Társaság felszólítására eszközöltetett a következők jelenlétében: Vörös Béla, a Berzsenyi Társaság titkára, építés- és közmunkaügyi igazgató, Körtési Endre titkár, Wenczel Ferenc építész, továbbá a Berzsenyi Társaság felkérésére a hamvak azonosítására megjelent Entz Béla dr. egyetemi tanár és Benked József dr. niklai körorvos. A bizottság megállapította, hogy a mauzóleum oldalán elhelyezett nagy vörös márványból készült és a kripta bejáratánál elhelyezett kőlap szét volt törve és a kripta bejáratát elzáró vasajtó nyitva volt. A kriptában a koporsók egymáson feküdtek szabadon. A bizottság kérésére utóbb megjelent Berzsenyi Dániel egyetlen élő unokája: Berzsenyi Máriska úrnő, aki a bizottság kérésére elmondotta, hogy nagyapjának a nagyhírű költőnek csontmaradványai a kripta bejáratától jobbra, elől a fal mellett egy rövid tölgyfa koporsóban voltak elhelyezve, amelyet a kilencszázas évek elején Berzsenyi Sáncior készíttetett és amelybe Berzsenyi Dániel és feleségének földi maradványait elhelyezte. Ugyancsak megjelent a bizottság előtt fforváth nevű 65 éves niklai lakos, aki emlékszik arra, hogy segédkezett a kripta helyreállítási munkálataiban és ekkor Berzsenyi Sándor jelenlétében összeszedte a szétesett koporsó roncsai között lévő csontmaradványokat és ezeket, valamint az ott feltalált két aranygyűrűt, egy vastagabbat és egy vékonyabbat, valamint Berzsenyi Dániel 1 méter hosszú aranyláncát és betette a koporsóba. Berzsenyi Sándor mindaddig mellette volt, míg a kis fakoporsót lezárták, hogy aztán a koporsót hova tették, azt határozottan megmondani nem tudja. Ezek után a bizottság a meglévő koporsókat kihozatta, átvizsgálta és megállapította, hogy az érckoporsók maradványaiban még jól felismerhető csontmaradványok és ruhamaradványok feküdtek. Miután megállapítást nyert, hogy az érckoporsók kihozatala után a kripta bejáratától jobbra a sarokban kb. 1 méteres fakoporsó maradványai voltak fellelhetők, az ottlevő csontmaradványokat gondosan kiemelték a koporsó porladó maradványaiból, miután kétségtelen Horváth István bemondása és Berzsenyi Mária előadása alapján, hogy ezek a csontmaradványok Berzsenyi Dániel földi maradványai, ezek kiemeltettek és a bizottság határozata alapján külön fából készült urnába fognak a kriptába visszahelyeztetni. A vizsgálat és az azonosítás után a kripta kitakaríttatott és a koporsókat a földi maradványokkal eredeti helyükre helyezte vissza a bizottság. A vizsgálat kezdő időpontja de. 10 óra volt és az utolsó koporsót 17 és 1/2 órakor vitték le a kriptába, amelynek vasajtaja még 1948. április 17-én bezáratott. A kulcsot a mauzóleum tatarozását végző Wenczel Ferenc építész vette magához. Ezzel a vizsgálat befejeztetett és a jegyzőkönyv aláíratott. Kmft. Dr. Entz Béla egyetemi nyilvános tanár sk., Benked József sk. körorvos, Wenczel Ferenc sk. építési vállalkozó, Vörös Béla sk., a Berzsenyi Társaság titkára, építés- és közmunkaügyi igazgató, Körtési Endre sk. titkár, Violányi Sándor sk. körjegyző s Huszár Eszter sk. jegyzőkönyvvezető.’’ A rendkívül elhanyagolt kriptát és kúriát, amelyben megsemmisült az értékes családi levéltár is, a Társaság országos ünnepség keretében avatta föl 1948. május 9-én, a költő születésének 172. évfordulóján. Az immár harmadszor nyugalomra - szílfaurnába - helyezett tetemmaradványok végső agnoszkálás utáni beszentelése174
