Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 2. (Kaposvár, 1993)
Dokumentumok
83. 1985. A Fonyódi Helikon A Fonyódi Helikonon Kanyar József a vidéki Magyarország néhány kérdéséről az alábbikat mondotta: „Sokszor leírtuk: a reformkorban még nem vált olyan élesen ketté a főváros és a vidék, mint napjainkban. Ami akkor a vidéki városokban történt a művelődés terén, annak súlya és jelentősége megállta volna helyét az ország központjában is. Ezért is nem volt mondható provinciálisnak hazai művelődéstörténetünkben mindaz, ami az ország legkülönbözőbb településein, a vidéki paplakokban és a tanítóházakban, a kis- és középnemesi kúriákban, vagy' éppen a nagybirtokos kastélyokban történt. A kettéválasztás helyzetén napjaink új társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális berendezkedése természetesen sokat segíthetett volna, de nem tette. A „decentralizált” tudomány és kultúrpolitika sem tudta eltüntetni e tátongó szakadékot. Tudományos életünk főváros-központúsága még a kétharmad-egyharmaddal szembeni arányt mutatja ma is. Nem alakút ki a művelődési kormányzat önálló kutatóhelyi koncepciója sem a vidéki intézmények és közgyűjtemények számára. Az elfogadott kutatási tervtémák és az azok autochton érdekeit szolgáló kutató- és kutatásfinanszírozási elvek biztosítása sem volt azonos a fővároséval. Jóllehet a vidéki tudományos alkotóműhelyeknek a felerősítése rendkívül nagy jelentőségű kulturális tett lenne hazánkban. De e kérdésen túlmenően még több részletgondot is említhetek, amely eket a vidéki Magyarország a múltban ránézve hátrányos és keserves döntések esetében sem mert megkérdőjelezni. Ilyen volt az aprófalvas településszerkezet kérdése, a népességszám alakulása, az elnéptelenedés. Nem építettek idejében utat a falvainknak, pedig kezdetben még egy-két kilométer is elég lett volna. Később megkapták, de már kezdtek elnéptelenedni. Ellátásuk is vészesen hiányos volt. Nem adtak neki telefont (a hírközlés elmaradottsága - hangsúlyozták az országgyűlés bizottságai napjainkban - évente 12 milliárdot vett ki a nemzet zsebéből!), a városkörnyéken lévő községeket az erőszakolt urbanizáció következtében csak azért csatolták a centrumokhoz, hogy növeljék e centrumtelepüléseknek a központi pénzalapokból való nagyobb részesedését. Sokszor még régi szép történelmi nevük feláldozásával is fizetniük kellett a becsatolt falvaknak. Államigazgatási szinten is megsértették falvaink önkormányzati rendszerét. A mezőgazda- sági üzemintegráció károssá tette községeinknek közigazgatási összevonásait, amelyeket sokszor nem az objektív igazgatási érdekek alapján döntöttünk el, hanem hatalmi és szubjektív szempontok szerint. így a területek vonzáskörzete, vagy más szóval egy adott településen élő lakosság élettere nem tudta a körzetekben élő népesség újratermeléséhez a szükséges feltételek rendszerét megteremteni. E történeti vonzáskörzetek rendszerét figy elembe nem véve váltak az aprófalvak halmozottan hátrányos helyzetének is egyik kórokozójává, Hazai hierarchikus területi településünk rendszere így válhatott zárt és merev struktúrává, nem pedig organikusan fejlődő élő valósággá. E falvak azután már a vidéki megyei rendszerekben is periférikus területekké változtak, kiesve az egyre fogyóbb központi pénzeszközök csörgedzésének is a folyamatából. Amit a városokban el nem nézhettünk volna egy-egy kulturális, egészségügyi és kereskedelmi hálózat láncolatának a kiépítésénél, azon az aprófalvakban szinte lelkiisme- retfurdalás nélkül szemet hunytunk. Európa művelt kis nemzetei még egy falu határain kívül épült lakóházig és elvitték útjaikat, telefon- és villanydrótjaikat, addig nálunk az aprófalvas kis települések lakói szinte negyed- és ötödsúlyú állampolgárokká váltak vidékeinken. 149
