Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
IV. Somogy a török hódoltság idején (1526-1686)
rajtunk hataknoskcdókat és rólunk a mi súlyos bajos igyünket elvöt- ték és elfordétották. De soha, Kegyelmes Urunk, sem mi magunk, sem periig a mi eleink nem voltunk s nem voltának oily nagy nyomorúságban, ínségben, mint mi vagyunk. Azért mégis, Kegyelmes Urunk, mast is hasonló nyomoruságinkért kölleték Uraságod személye eleiben fáradnunk. lm, Kegyelmes Urunk, Pető uram őnagysága megkeményét- vén önnönimagát, mégis azt a ml szegény, nyomorult két emberünket el nem akarja ereszteni, hanem teljességgel azon az vason öli meg, amellyre akkor verette. Példáját követi őnagysága Pharaho királynak, aki az Istennek népét ei nem ereszté, hanem inkább az ő nyomorúságokat súlyosabban meg kezdé rajtok ujjétani és így mind Isten ellen, s mint a Mojzes propheta2 ellen, megkemónyété magát: azmelyért az Isten mind magát a királt, s mind az ő népét, az Vörös-tengerben veszté, az Izraelt kivivé belőle. Hasonlóképpen Pető uram őnagysága sem az Uraságtoik, Nagyságtok intésének, törvényének, sem császár urunk őfelsége edictumánák3, parancsolatjának semmi heLt nem akar adni, s nem is ad, hanem az ő maga hatalmával erejével ott tartja szegény emberünket, azmellyért őnagysága minden bizonyossan elveszi jutalmát. Ezeket elhagyván, Kegyelmes Urunk, mikor régentón ez a mi szegény Hátrányunk jó állapot jában volt, az mi régi hírrel-névvel, jó emlékezettel tündöklő urunknak, Nádasdy Ferencnek, őnagyságának, sommánkat felhordottuk, soha bizony minket őnagysága nem hurcolt, ha valami módon rálunk megkésett volna is, sőt még hagyott napot sem hagyott, hogy ekkorra fölvigyük. Hanem mikor fölvihettiik, jó szívvel fölvittük őnagyságának. Sőt azonkívül soha őnagysága minket vasba nem vert, nem is tartott úgy, mint török rabjait. Ezeket jól értvén, Kegyelmes Urunk, tudom, hogy nincsen is elfelejtvén Uraságadnál, hogy ennek az mi nyomorult falunknak kicsoda volt legyen prédálója és pusztétója; megértette Uraságod minap odavitt levelünkből. Azért nrnthogy Kegyelmes Urunx őfelsége hatalmával, parancsolatjával ezt az elpusztult falut megszállattatta velünk, mi is császár urunknak őfelségének alázatos fejehajtott jobbágyi, mind az őfelsége edictumá- nak, parancsolatjának engedtünk, míg élünk, engedünk is; s mind az Uraságod biztató szavainak megfogadói vottunk: im az elpusztult falut megszállottuk''*. Hlyein okon, hogy mi soha Pető uramnak jobbágyi nem leszünk, hanem leszünk őfelségéié, császár urunké, az Uraságod gondviselésedül. Uraságodat kérjük az nagy Istennők nevéjért mind írásunkkal, s mind peinig falunkbeli követinik által, ezt a megnevezett szegény két rab embereinket szabadétsa meg Pető uram őnagysága rabsága alól. Mert soha bizony mi sem pénzbeli emberségünk által, sem egyéb tehetségűik által, meg nem szabadóthatjuk, hanem ott köll az rabságban megbalniok. Ha Uraságod ezeket ki nem szabadétja és továbbra is megengedi, hogy ott rabságot viseljenek, mi mind egész falustul fölkelünk az őfelsége földérül, odamegyünk, aholott meg tudjuk magunkat oltalmazni. Legyen azért kegyelmes oltalmazó urunk Uraságodioin, kiért mind mi, s mind az mi maradékink, míg élünk, Uraságodnak, mint Kegyelmes Urunknak, alázatossam szolgálhassunk. Az Úristen jó egészségben tartsa Uraságodat, örvendetes sok jó esztendőkig. Irtuk Látrányban, 8-ad napján Pünkösd havának 1674. esztendőben. Uraságodnak, mint Kegyelmes Urunknak szolgálunk, mig élünk mi, szegény látrányi bírák és polgárok. Ez minapi levelünkben elfelejtettük .meghatni: Pető uramért fizettünk volt egykorban ti- zedfél foréintot Szigetben lakozó Szendi Mihóknak.« 77
