Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)

IX. A felszabadulás és az élet megindulása Somogyban (1944. dec. 1. - 1945. jún. 30.)

dások helyreállítására mostanában juttatott 5 000 000 Pengőt Somogy vármegyének. Tekintve, hogy a kultúrintézményeinket, nevezetesen a népiskolákat ért károsodás mértéke semmivel sem alacsonyabb, mint a mezőgazdaságot ért károké, kérem Miniszter Urat, szíveskedjék kezem­hez 5 000 000 Pengőt folyósítani a Somogy vármegyei népiskolák helyre- állításának céljára elszámolás kötelezettsége mellett és azzal a joggal, hogy az elosztást, az egyes iskolaegységeknek kiutalandó államsegély mértékét a megejtendő helyszíni szemle alapján magam állapíthassam meg. Az ügy sürgőssége ugyanis a mai gazdasági helyzetben (az anyag­árak, munkabérek állandó emelkedése, stb.) nem tűr meg hosszadalmas adminisztrációs eljárást. Részletes helyzetkép és összegszerű javaslatot később fogok felterjesz­teni, ezidőszerint megítélésem alapján kb. 150—200 részben vagy egész­ben elpusztult iskolaegység helyreállításával és még sokkal több iskola berendezésével kell számolni.« Forrás: Somogy vármegye tanfelügyelőjének iratai 447/1945. jún. 16. 316. 1944. dec. 1,—1945. jún. 30. Időrendi táblázat Somogy megye felszabadulásáról és az élet megindulásáról 1. 1944. nov. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front megalakulása Szegeden. 2. 1944. nov. 29. A nyilas hatóságok elrendelték Kaposvár város önkéntes kiürítését. 3. 1944. nov. 30. Az Országos Elhelyezési Kormánybiztos rendeletére a nyilas főis­pán nyílt paranccsal elrendelte a megyei és városi hatóságok Sü­megre való kitelepítését. 4. 1944. dec. 1. A szovjet csapatok felszabadították Cserónfa, Csorna, Gálosfa Haj­más, Kaposgyarmat, Sántos és Szentbalázs községeket. 5. 1944. dec. 2. Kaposvár székhelyváros felszabadítása. 6. 1944. dec. 7. Kaposvár polgármestere elrendelte az üzletek nyitva tartás á t. 7. 1944. dec. 26. A részben felszabadított megye alispánja a Vörös Hadsereg pa­rancsnoksága által szükségesnek tartott falvak kiürítését rendelte el a várható német ellentámadás miatt. 8. 1945. jan. 5. A Magyar Kommunista Párt megyei szervezetének a megalakítása. 9. 1945. jan. 12. Megjelent a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front lapjaként a So­mogy vármegye első száma. 10. 1945. jan. 12. A Vörös Hadsereg művészegyüttese hangversenyt rendezett a Vá­rosi Színházban. 510

Next

/
Thumbnails
Contents