Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
IX. A felszabadulás és az élet megindulása Somogyban (1944. dec. 1. - 1945. jún. 30.)
hídfőt a folyó nyugati partján. Nekünk kellett tehát biztosítanunk a S. Ukrán Front főerőinek szétbontakozását a hídfőben előretörve, hogy ezek az erők azután Székesfehérvár irányában előretörve, délnyugatról megkerüljék az ellenség budapesti csoportosítását és együttműködve a 2. Ukrán Front csapataival, megsemmisítsék azt. A továbbiakban az 57. hadsereg azt feladatot kapta, hogy a főcsapást a Pécs—Kaposvár—Nagykanizsa általános irányban mérve, zúzza szét az ellenséget a Balatontól délre és biztosítsa a front csapatainak főcsoportosítását a nyugati irányból várható csapás ellen. 1944 november elején a hadsereg csapatai átkeltek a Dunán a Dráva torkolatától északra, s a Duna nyugati partján a Batina-Apatin arcvonalszakaszon áttörve az ellenség erős védelmét, november 25-én kijutottak a magyar határra. November 30-án elérték a Szászvár—Sásd—Cserkút— Harkány—Pánka terepszakaszt. A hadsereg mintegy 100 km széles, 50— 70 km mély hídfőt foglalt el, s ezzel megteremtette a feltételeket a front főerőinek harcbavetéséhez a székesfehérvári irányban. A hadművelet végrehajtása során az ellenség szívós ellenállásába ütköztünk. A hitleristák minden áron vissza akarták vetni csapatainkat a hídfőből, hogy helyreállítsák védelmüket a Dunán. A fasiszták SS csapatokat, harckocsikat és rohamlövegeket vontak össze ide és elkeseredett ellenlökéseket hajtottak végre. Kegyetlen harc folyt minden terepszakaszért és helységért. Különösen ádáz ütközet bontakozott ki Pécsért, Siklósért és Villányért. Csapatainknak csak kemény éjszakai harcban sikerült elfoglalniuk ezeket a helységeket. Hadseregünk rendkívül kedvezőtlen körülmények közepette harcolt. Az ellenség védelme a mélységben emelkedő terepszakaszon épült ki, ahonnan jól megfigyelhette csapataink tevékenységét. A lakott helységek és a számtalan borospince megkönnyítette a védelmet. Az esőzések feláztatták az utakat. A csapatok manőverezése az utakon kívül rendkívül korlátozott volt. A lövegeket embereknek kellett vontatniuk. A hídfőben vívott elkeseredett harcokban az 57. hadsereg súlyos veszteségeket okozott az ellenségnek, sok foglyot ejtett. A zsákmány is gazdag volt. Miután 1944. decemberében teljesítettük a hídfő birtokbavételére kapott parancsot, kifejlesztettük a támadást Magyarország területén, főleg Kaposvár—Nagykanizsa és az erők egy részével a Dráva északi partján Barcs iránjúiban. Az ellenség — visszavonulva nyugatnak — szívós ellenállást tanúsított. Hadseregünknek ekkor különösen elkeseredett harcot kellett vívnia Nagybajomért és Szigetvárért. A németek minden áron tartani igyekeztek Nagybajom körzetét, amely a Kaposvárból kivezető főútvonalba esett és fedezte a nagykanizsai olajmezőkhöz vezető legrövidebb utat. Nagybajo- mot — lövész- és közlekedőárokkal, műszaki zárakkal stb. — a védelem erős központjává építették ki. A védelemnek ez a központja többször gazdát cserélt, s csak 1945 márciusában sikerült véglegesen megtartanunk. Ugyancsak súlyos harcokat kellett vívnunk Szigetvárért és Barcsért, amelyeket a hitleristák nagyon fontos pontoknak tartottak, mivel rajtuk keresztül vezettek a Jugoszláviába harcoló német csapatok legközelebbi útjai, ahonnan csapást mérhettek a székesfehérvári és nagykanizsai irányban támadó szovjet csapatok főcsoportosítására. A Szigetvárba vezető utakon 1944. december 2—4-e között az ellenség erős ellenlökésekkel igyekezett visszavetni csapatainkat és megakadályozni, hogy elérjék a város körzetét. Csak december 5-én 495
