Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850-1944) - C) Az ellenforradalom korszaka (1919-1944)
277. 1933. A burkolt »földreform« Az ellenforradalmi korszak elsikkasztott földreformja a harmincas években a burkolt »földreform« útjára tévedt a megyei közigazgatási bizottság gazdasági albizottságának segítségével. A földbirtokrendezés befejezésével kapcsolatos tennivalók ellátását szabályozó 1931. évi XXXV. t. c. — többek között a juttatott ingatlanok elidegenítéséhez, megterheléséhez, elvételéhez, elhagyásához a közigazgatási bizottság gazdasági albizottságának a hozzájárulását írta elő. Amikor a pénzügyigazgatóság látta, hogy a juttatott ingatlanokért, vagy azclk használatáért az ellenértékét az esedékesség évében október 15-ig még nem fizették be a juttatottak s ennek következtében a felszaporodó hátralékok behajtása is veszélyeztetve volt — a juttatott birtokból való kimozdítási eljárást azonnal folyamatba tette. Miután az OFB földeket ideiglenesen sem tudták hasznosítani a községek a haszonbér (a megváltási ár évi részlete) összegének nagysága miatt, kénytelen volt a megye a vételárak revízió alá vételét javasolni a földművelésügyi miniszternek. Amikor a miniszter e javaslatot elutasította »a kir. adóhivatalok az illetékes pénzügyigazgatóság útján a földhözjuttatottak egész tömegét kérték kimozdítani a juttatott ingatlanokból.« A gazdasági albizottság kb. 25 juttatottat már ki is mozdított 1933. első felében. Bár az OFB ingatlanok újbóli juttatásánál a gazdasági albizottság formailag vigyázott arra, hogy az újból való juttatás ne lehessen a telek- spekuláció tárgya, ne ütközzék köz- és magánérdekbe, ne csorbítsa a kincstár elővételi jogát, lényegében azonban csak arra figyelt, hogy az új föld- igénylésre jogosultaknak ne legyen 50 kh-at meghaladó ingatlana, valamiint arra, hogy az új jogoisult olyan valaki legeyn, aki azonnal magára tudta vállalni a felszaporodott földtörlesztési részletek és a közadó hátralékok befizetését. így arra sem ügyelt fel senki Somogybán, hogy a harmincas esztendőkben évente kb. 500 esetben újabb, rejtett »földreform« zajlott le a bürokrácia rengetegében, gazdát cserélt a megye támogatásával s a gazdasági felügyelőség tudomásával az OFB ingatlanok egy része és azonnal jelentkeztek e sföldekre új tulajdonosként a falusi molnárok, a korosmárosok, az iparosok, és nem ritkán a falusi intelligencia tagjai is. így került a burkolt »földreform« útján a juttatott földek egy része a tőkeerős, gazdag falusi rétegek kezére. A gazdasági albizottság főispán-elnökének, a földreform során juttatott ingatlanok és elhagyása folytán felmerült nehézségek tárgyában a földművelésügyi miniszterhez tett leleplező előterjesztése így hangzott: »M. Kir. Földmívelésügyi Miniszter Ürnak, Budapest. Tisztelettel jelentjük, hogy Somogy vármegye területén mindgyakrabban fordul elő, hogy a földreform folytán ingatlanhoz jutottak, a juttatott ingatlanukat elhagyva, ismeretlen helyre távoznak. A községi elöljáróság ugyan mindent megkísérelt arra vonatkozólag, hogy a kérdéses ingatlant