Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850-1944) - C) Az ellenforradalom korszaka (1919-1944)
237. 1919. szept. 25. »Most már a nélkülözés és a nyomorunk a tetőfokára lépett« A megélhetés és a mindennapi kenyér morzsáiért való könyörgét csendül ki a nagycsepelyi hadisegélyes asszonyoknak a frissen hatalomra jutott ellenforradalom megyei kormánybiztosához írt folyamodványából: »Folyamodunk a nagyságos kormánybiztos úrhoz, egyszersmind panaszos kérelmünket is kifejezzük a megélhetés drágaságai miatt. Ez már nem kibírható ily családokra, akiknek a kenyérkeresőjük az 5 éves háborúban eltűnt, vagy meghalt. Ezideig abból a csekély hadisegélyből, amik igazán csak koldus fillérek voltak, tengettük kis apró családunk életét, de most úgy hírlik azt is elvonják tőlünk. Most magamról szólva: az uramról — már 3 éve elmúlt — nem tudok semmit, első mozgósításkor bevonult akkor, ami kis pénzünk volt utána- való évben hadi kölcsönbe adtam, most ahhoz sem nyúlhatok, még a kamatjához sem, a hadisegélyt elvonják, a drágaság mindennap őrületesen növekszik, most éljünk meg. Azt hittük ebben az új államformában talán meg fog ócsulni minden, de a reménység ismét megcsalt bennünket. Remélve a legjobbakat, hogy a gabona ára talán olcsóbb lesz, mint a múlt évben, sajnos ránk nézve mégegyszer annyinál is több. Tekintetes Bernáth Kálmán főszolgabíró úr elrendelte, illetve megmaximálta mindennek az árát, de ne tessék ám azt gondolni, hogy úgy adják a termelők, ahogy a plakátokon írva van, csupán az egy gabonát adják úgy, mert azzal meg vannak elégedve, mert eddig elég magas ára van. Nem gondolt a tekintetes főbíró úr arra, mikor a gabona árakat oly magasra szabta, hogy mennyi kenyérkereső nélkül maradt család van és hogy azoknak is élni kell, csak dolgozni és dolgozni, hát hiszen dolgozunk, ne tessék ám azt gondolni, hogy nem dolgozunk, de mégsem bírunk annyit dolgozni, hogy teljesen abból megéljünk. Először nincs is meg az arány a napszám és az élelmiszer közt, még az urak sem ismerik a termelőket úgy, mint mi itt falun, azt akarják és úgy is van, amit ők eladnak, annak százszoros árát kérik, ellenben a napszámot még úgy is sokallják, ahogy meg van állapítva és nem is hívják a szegényt, megteszik inkább, csakhogy ne kelljen semmit kifizetni, hogy minél több ezres bankót tudjanak összecsinálni, mert már soha nem lesz nekik elég és meg is nekik van szavuk. Akiknek a kenyérkeresőjük az 5 éves háborúba elment, azok csak keseregjenek. Ennél fogva folyamodunk nagyságos kormánybiztos úrhoz és kérjük a tisztelt urakat, ne legyen kérges a szívük, gondoljanak az ily családokra is, akik kenyérkereső nélkül vannak, de ne csak gondoljanak, hanem tegyenek is, mert tessék azt is elgondolni, hogy egy embernek nem lehet asszony dolga nélkül megélni, viszont egy asszonynak még nehezebb a férj ereje nélkül élni, pláne apró gyerekeket nevelni. Jön a tél, nem tudunk kenyeret, munkát, lábbelit beszerezni a drágaság miatt. Ha pedig elvonják tőlünk a segélyt az nem eljárás a magyar kormánytól. akkor kénytelenek leszünk kis apró családunkat, vagy a tisztelt 390
