Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850-1944) - B) A dualizmus korszaka (1867-1918)
A rengeteg hatalmú és vagyonú ezerholdasok egy részének nem tetszett a nagy szabadság, s nem egykönnyen adták be a derekukat. Csak kény- szerűségből hajlottak a hazafias többség rettentő nyomására... Mi lett a dominiumokkal a népek felszabadulása, az ingyen munka elvesztése után? ősi időktől fogva, s 1848 után a nagybirtokosok maguk műveltették földeiket, például az Eszterházyak vármegyékre szóló rengeteg: birtokaikon maguk gazdálkodtak. Seregszámra voltak tiszttartóik (kormányzó, intéző, kasznár, parancsoló), akik családostul tejben, mézben fürödhettek, s tisztességesen megélhettek. A pusztákon a népnek is elég volt a keresete. így rendben lett volna a dolog, ha a földesúrnak kijárt volna az, ami a földesúré, a tiszttartónak, ami a tiszttartóé, stb. De nem így történt, nem jól cselekedtek a jó herceg emberei. A főfőkor- mányzótól le az utolsó parancsolóig mindenki lopott. Loptak a tiszttartók, úgy mint a patkányok, a herceg földei nekik termettek, övék volt minden haszon, csak a kár volt a gazdájuké. Loptak e kitűnő urak, rengeteget loptak, csak a parasztok végezték becsülettel dolgukat. És milyen szigorúak voltak ezek a főfőtolvajok! Jaj volt a parasztnak, ha csak egy rothadt tököt is lopott, az mindjárt a deresre került. Ehhez kellettek a szol- gabírák, s ebben mesterek voltak. A szolgabírók — azok nem loptak, azok csak nagy sápokat kaptak. Kijárt a baksis a földes úrtól, s titokban kijárt a tiszttartóktól. így természetesen mindig a parasztot húzták a deresre, de tiszttartónak nem járt, akárhogy szolgált is rá... A népnek, az Istentől arra hivatott földmívelő népnek a haza földjéből pedig coki, — annak nem jár, legfeljebb a robot. Elvből nem kaptak földet, sem bérbe, sem örökáron, még egy holdat sem. Bárki kaphat, csak a földmíves nem. Nem adunk a parasztnak földet, ez a sententia, amelyet kimondottak a ma ünneplő uraink, s így járt el veletek az a keményszívű ember is, akit kebelbarátja — a dombóvári főszolgabíró ma a Koronában megünnepeltet. S a főbíró tábora lakomáz! Gondnélkül vigad, éjszakáz! Pedig puskaporos a levegő, s ők vigadnak. Vigadnak akkor, amikor a nép néma és szomorú. Hat korona — egy teríték ára a Koronában, amikor a népnek hat korona ára takarmánya sincs az udvarában, és kukorica csumát sem etethet. És mégis vigadnak a bűnösök — ahelyett hogy magukba szállva vezekelnének. Ez a társadalom bűne, hogy senki sem törődik embertársa sorsával, csak önző céljait hajszolja mindenki, s éppen azok a legfőbb bűnösök, akik hivatásból a nép élén állnak. Nem jól cselekesznek, s szándékuk sincs megváltozni, lelkiismeretlenek. Pedig a nép ma még jó és erkölcsös, hisz az Istenben, ragaszkodik a hazához, törvénytisztelő és becsületes, jobb sorsra éi’demes. De senki sem törődik velük, legkevésbé azok, akik arra hivatva vannak, hogy vezérek legyenek. Akkor fognak a néppel törődni, amikor késő lesz. Sereghajtók működnek itt, és nem hivatásuk magaslatán álló férfiak —; akik csak kihasználni tudják embertársaikat, s ezek kergetik majdnem bele népeinket a felforgatok, a konkolyhintők karjaiba. Szemere Kálmán, a Szabad Gazdák Egyesületének elnöke.« Forrás: Plakátok gyűjteménye 1908. Irodalom: Erényi Tibor: Földmunkás és szegényparaszt-mozgalmak az első világháború alatti években. (1906—1914.) Pölöskei Ferenc—Szakács Kálmán szerk.: Földmunkás és szegényparasztmozgalmak Magyarországon. 1848 — 1948. Bp. 1962. 332
