Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)

VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850-1944) - B) A dualizmus korszaka (1867-1918)

1) munkásoknak, mint ilyeneknek, vagyis munkásegylet cím alatt, csak olyan egyletek alakítása engedélyezendő, melyek hivatásuk köréhez tar­toznak, s törvénnyel nem ellenkeznek; — és 2) munkásegyleteknek az affiliáció meg nem engedhető. Hogy az affili- áció főleg a munkásegyleteknél a legveszélyesbb az osztály más alka­lommal tüzetesen kifejtette. Ami a jelen tárgyalás alapját képező »Kaposvári Általános Munkás- egyletet« illeti, az osztály bebizónyítottnak hiszi, miszerint az egylet célja nemcsak egyes hazai törvényeink s intézményeink megváltoztatá­sát, de a fennálló jogi államok ezidő szerinti alapjának, kormányformá­jának s szervezetének felforgatását, valamint azok összes magán s fe- nyítő jogrendszerének megsemmisítését foglalja magában; a cél elérésére kitűzött eszközök rendszeres izgatás s a jelenleg fenn­álló állami összes rendszer elleni lázítás büntelen oly gyakorlását ter­vezik, mely az egylet köre s szervezete mellett az államban oly állam megalapítását eredményezné, melynek feladata volna, alkalmas pilla­natban az államot megsemmisíteni, s az ún. munkásállammal — mely­nek programja az eddig létezett minden törvényes intézmény megszün­tetése — helyettesíteni. Minekfolytán az osztály a jelen alapszabálytervezetet elvileg visszauta- sítandónak, s a tervezett egylet alakítását betiltandónak véli; s ily ér­telemben a következő elintézési tervezetet hozza indítványba: Somogy megye közönségének. »A Kaposvári Általános Munkásegylet« cím alatt alakítani szán­dékozott egyletnek f. évi június 29-én 2873 sz. a kelt alispáni jelentés­sel megerősítés végett felterjesztett alapszabály tervezete két példányát azzal küldöm vissza (a címnek), hogy miután ezen tervezett egylet cél­jául kitűzött feladatok a munkások, mint ilyenek — hivatásával legna­gyobbrészt összefüggésben nincsenek, s az állam egyes polgárai egy- máshozi törvényes viszonyát veszélyeztethetnék, miután ezen alapsza­bályokban foglalt hatáskör oly általános, hogy az előre láthatólag fél- remagyarázatokra és a kitűzött céltól eltérő működés terjesztésére, s a résztvevők félrevezetésére adhatnak okot, ill. alkalmat: a bemutatott alapszabálytervezetet a törvényes bemutatási záradékkal effáthatónak nem találtam. Felhívom a címet, hogy erről folyamodókat értesítse, s amennyi­ben a nevezett kérdéses egylet netán már megalakult s működését meg­kezdette volna, annak megszüntetése iránt saját hatáskörében azonnal intézkedjék, s általában f. évi április 29-én 1394 ein. sz. a. kelt szabály­rendeletem értelmében mindaddig meg ne alakuljanak, s működést ne gyakoroljanak, míg törvényes bemutatási záradékkal ellátott alapszabá­lyokkal nem bírnak. Ezirányban cím netán teendő intézkedései eredményéről a jelentést an­nak idején elvárom. Budapest, 1873. Olvashatatlan aláírás.« Forrás: OL. BM. 1873—III—4—25, 748. sz. 289

Next

/
Thumbnails
Contents