Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850-1944) - A) Az abszolutizmus korszaka (1849-1866)
a bodvicai Tisinya, a taranyi Csatártói, a bélavári Bocskádi és a visontai Király rév csárdák. A kaposvári és a központi járásokban a kisvárdai, a hetesi Határ- csárda, a lóki, a desedai csárda, a csoknyai Halász tanya, a szerdahelyi Barna csárda, a sörnyei és a partaljai csárda voltak a leghíresebbek. Az igali járásban pedig a kapoli, a Betérítő, vagy Bekerítő csárda és a büssüi Hársas csárda. E csárdák közül már 1813-ban, fél századdal Mérey főispán összeírása előtt is szerepeltek — többek között — az Áligvári, a Betérítő, a Hársas, a Kóczi, a Lóki és a Messzelátó csárdák. E csárdák túlnyomó része — írta a somogyi betyárvilág nagy ismerője: Gönczi Ferenc — nem azért vált híressé, mert a fáradt utasoknak egy-egy meszely, vagy fél icce (0,42 liter) bor mellett való falatozáshoz rövidebb-hosszabb időre enyhelyet nyújtott, vagy hogy benniök a vásárokról hazatérő mesteremberek megpihenhették, hanem —• többnyire — a pásztoroknak volt ünnepnapi tanyája, s a betyároké, ahol azok furulya vagy dudaszó mellett, az ivószoba mestergerendáiba vagdalt balták alatt mulatoztak. A hatóságok »a közbátorság« miatt üldözték e csárdákat, amelyek igen sokszor voltaik a pandúrok és a betyárok véres összeütközésének is a színhelyei. Végül is e csárdákat és lakóit a rendkívüli, katonai rögtönítélő bíróság felállításával, az orgazdák tömeges elfogásával és halálos Ítéletével kezdték felszámolni.' 1864-ben 29 betyárt és 25 orgazdát ítélteik halálra. Ám a betyárok még később sem ijedtek meg saját árnyékuktól, sem gróf Forgách Móric nyugalmazott ezredestől, akit a kormány teljhatalmú királyi biztosként küldött a megyébe a juhászandrások, a sétapisták és az oroszlánpalik elfogatására. A Pesti Napló még 1868-ban is úgy emlékezett meg a somogyi betyárokról, mint akiket a nép kocsin hordott csárdáról csárdára. Amíg azonban a nagybirtok e csárdák mögött állt pásztoraival, nehezen voltak azok felszámolhatók. Végső elpusztulásuk csalk akkor következett be a betyártrejtő somogyi csárdáknak, amikor a kapitálizálódó nagybirtok egy részének az eladósodásával, parcellázni, irtani kezdték az erdőket, s egyre szűkebbre szorították a legelőket, csökkentve a pásztorok és az állatállomány számát. Ám nem utolsó sorban a nagytőkés és nagybirtokos társadalmi rendnek a pandúrokból csendőrökké átvedlett hatalmi erőszakszervezeteinek a »közbátorságot" szolgáló megtorló akciói is hozzájárultak végleges felszámolásukhoz. Források: Főispáni iratok 219 eln./1864. sz. Irodalom: Gönczi Ferenc: A somogyi betyárvilág. Kaposvár, 1944.
