Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
V. Somogy vármegye a török kiűzésétől a polgári forradalomig (1686-1848)
A gyakran feloldhatatlan ellentétek áthidalására csak különleges hozzáértés adott lehetőséget. Ezért igyekeztek a kor nagy uradalmai a legjobb hírben álló szakembereket megszerezni, és így került a piaristák mer- nyei uradalmában Dombrády János, a gr. Károlyi-család volt ispánja tiszttartónak. Az alábbi szemelvény — az új tervek kialakulatlanságából eredően — homályosan ugyan, de mégis kitapinthatóan körvonalazza az új uradalmi joghatóságot, és mutatja egyben — a nagyon elhanyagolt mer- nyei uradalom fokozatos fejlesztésének az igényét is. »Áz Üj Tiszttartó bemutatása s hatásköre 1836-ik (esztendőre). Minden rendes Uradalomban meg kívántatván a törvényekkel úgy, mint hivatalokkal járó útmutatás, és ahhoz való szoros alkalmaztatás, hivatalos jelentésünk által minden Uradalmi tisztnek, és azoknak, kiket e tárgy illet, köztudományul adjuk: hogy, mivel Ájtatos Szerzet javainak Naprul Napra haladó rendszereztetése által a gazdaságnak minden ágai terjednek és szaporodnak; ezeknek pedig mentői czélirányosabb és sikeresebb vezetésére főkép az kivántatik, hogy a Fő igazgatóság tervei, és az egészet tagjaiban összekötő rendelései egy olly igazgató, és végrehajtó Tisztségére bizattassanak, melly az Uradalom minden vidékeire kiterjedő hatósággal birván, azokat valójában nem csak igazgatva, hanem végrehajtani is tudja, mindennemű erőt arra úgy alkalmaztatván; hogy a lehetséges legnagyobb tiszta jövödelmek azokból behajtassanak. Az Uradalmi és helybéli Kormányzó — Administrator — Ur terhes foglalatosságainak köny- nyebbítésére s a gazdasági rendelésnek mind nagyban, mind kicsinyben sikeresb végrehajtására, Uradalmi Vidékeinknek felvigyázására, és helybéli igazgatására, a már nálunk ez előtt is divatozott Tisztartói hivatalt vissza állítottuk, és azzal Ns. Dombrády János Urat Méltóságos Gróf Károlyi famíliája Uradalmában volt Ispánt, Kasznárt, Számtartót, legújabban pedig a Tisztelt familia közös (centrális) ügyvédség Actuárissát ruháztuk fel; a kit is most az egész tiszti karnak bemutatni rendelvén, áltáljában, s különösen meg kívánjuk mindenkit hivatalosan fel szólítván, hogy eránta mint a kiben fedhetetlen characterja, tudománya, és gazdasági tapasztalásai miatt tellyes bizodalmunkat helyheztetjük illő tisztelettel, és szoros engedelmességgel viseltessenek. Ugyan most nevezett Ns. Dombrády János Urnák, mint Uradalmi Tisz- tartónak hatóság köréhez több félék tartozván, meg hagyuk: 1- ör. Hogy ő egyenes alattvalója lévén a helybéli Kormányozó Urnák az eránt illő tisztelettel, és meg kivántató engedelmességgel viseltessen; a hivatalbéli állapotokban azzal viszont levelezésekben minden fontosb tárgyakról értekezvén, a nyerendő határozásokat pontban tellyesítse. 2- or. Az Uradalmi kerületekben lévő Tiszteket úgy fogja tekinteni, mint Tiszttársait, őket illendő képpen becsülvén. 3- or. Mivel a Tiszttartó minden Kerületben lévő Tiszteknek a Cselédeknek tetteiről, vagy a meg teendők elmulasztásáról felelni tartozik: azokra minden kitelhető módon vigyázni fog, és a hiányosságot, mellvet az Uradalmi javakban észre veend, az illető tisztek közbe járásával kipótolni törekedjen. Azonban se a Tisztartónak, se más akármelly Tisztnek az Uraság Cselédjeit vagy Jobbágyait, leg nagyobb felelet terhe alatt — robotba, vagy más káros szín alatt maga munkájára fordíttani nem szabad. 4- er. Igyekezni fog, hogy az Uradalomban mindenütt jó, ügyes, hű és szorgalmatos hajdúk, szolgák és béresek legyenek: azok a Tiszt Urak által józan életre és rendre szoktassanak, és az emberséges velők bánásmódja 180