Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
V. Somogy vármegye a török kiűzésétől a polgári forradalomig (1686-1848)
hajdúi, majd az úrbéri szerződéssel (kötelezett város polgárai és iparosai — mielőtt a Pápáról érkezett Vértes zsoldosok beleavatkozhattak volna — szuronyokkal csakhamar kijózanították az ellenálló jobbágyokat. Hogy részleteiben miiként zajlott le a kaposvári paraszti-tumultus, arról nem maradt fent levéltári dokumentum, csak következtetni tudunk a későbbi folyamodványokból, amelyek egyikében: 1774-ben ezt mondták az urasági megbízottak: »Ama tudvalevő zenebona üdőben, melyben az idevaló tisztség az itteni hercegi házat és jószágot félelem miatt elhagyná készült, nemcsak fegyveres kézzel is hűségesek voltunk, de sok háborgatás között meg is őriztük vagyonát és jogait.« A kaposvári parasztmozgalommal lényegében lezárult a megyében a nagy jobbágyküzdelmek korszaka, miután a királynő is meghunyászkodottnak látta a nemes uraikat — célját elérendő — nyomtatott hirdetményekben utasította rendre a jobbágyi földművelőket, földesuraik iránti engedelmességre parancsolva őket. A somogyi jobbágyok kiábrándulva a királynőből — pátensének pecsétjét megégetve — annyi eredményt elérteik ugyan, hogy az uras ágok és tisztjeik valamivel engedékenyebbek lettek, a hajdúk pedig meggondolta bbak és a hóhér egyre kevesebb munkához jutott a megyében. A parasztmozigalmakat végeredményben elnyomták, s az 1767-ben megjelenő urbárium, a központosító abszolutizmus gyümölcseként, szabványosította és egységesítette továbbra is a jobbágyok urasági kizsákmányolását. Források: OL. Magyar Kancellária Levéltára. Litteare Consilii Locumtenentialis 1766: 318. OL. MKL. Originales referadae 1766: 276. OL. Károlyi család levéltára. Malik László levele Károlyi Sándornak. 1766. IV. 25. OL. MKL. LCL. 1776: 301. Közli: Vörös Károly: Az 1765—66-i dunántúli parasztmozgalom és az úrbérrendezés. Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1711—1790 Szerk. Spira György. Bp. 1952. VI. A Mária Terézia-féle úrbérrendezés főbb adatai Somogy vármegyében Telkes jobbágyak száma: 10.428 Házas zsellérek száma: 2.365 Házsnólküli zsellérek száma: 751 Telkeik száma: 5.468 Belső telek: (pozsonyi mérőben) 16.450 Külső telek: szántóföld (holdban) 126.476 Külső telek: rét (embervágóban) 56.324 Irtványtelek: (holdban) szántó 17.706 Irtváinytelek: i(embervágó) rét 5.222 Szőlő: (kapás) 25.133 Évű igás robot: (napokban) 285.398 Évi igás kézirabat: (napokban) 622.071 Évi bér és beszolgáltatás: forint 13.165 tűzifa (öl) 5.349 118