Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
V. Somogy vármegye a török kiűzésétől a polgári forradalomig (1686-1848)
IV. Somogy vármegye 1761. nov. 9-én — helytartótanácsi leiratra — elkészítette a céh-kiváltságairól szóló felterjesztését. A céh-privilégiumok kétfélék lehettek: királyi, vagy földesúri eredetűek. Királyi privilégiumos céhek voltak a megyében: a szigetvári szabók és csizmadiák, az igiali takácsok és a megyei mctaárak céhei. Több olyan céh is működött a megye területén, amely nem közvetlenül királyi privilégium alapján folytatta tevékenységét. Földesúri céh-privilégiummal rendelkeztek többek között a megyében a kaposvári vargák, a tímárok, a fazekasok, és a gombkötők céhei. Olvasókönyvünk hasábjaira vettük e jelentés rendkívül értékes záró- és összefoglaló részét, amelyben a vármegyei főjegyző általános helyzetképet festett a megye iparosságának állapotáról: »A legelső és legfontosabb dolog az, s mind áruik megszerzésében, mind pedig azok eladásában, illetve munkájuk biztosításában a legnagyobb erősségünk az lenne, ha a vármegye területén minden iparos könnyű munkával teremthetné meg iparának szükséges kellékeit (nyersanyagait) és ha eladó áruik eladásának lebonyolítása könnyű lenne, s lennének főbb helyek, nagyobb városok s így iparúkkal kapcsolatos dolgaik értékesítéséhez nem csak pillanatnyi, s nem csak a szomszédos helyekre kiterjedő eladási mód és lehetőség kínálkoznék számukra. Minthogy azonban ennek a vármegyének köztudomásúan egyetlen nagyvárosa sincs, s nincs olyan főhelye sem, ahol a vásárokat, az áruk íorgalombahoza tálát le lehetne bonyolítani megfelelő .módon, ami pedig van, az mind a jobbágyságnak s a paraszti-rendnek való csak, éppen azért sem a földrajzi fékvés, sem a közállapotok nem adják meg a lehetőséget ebben a vármegyében a kereskedésre, s még reménykedni való sincs e tekintetben .. .« ... »A megye területein élő iparosok mind paraszti rendű emberek, nemcsak iparukat gyakorolják, hanem mezőgazdasági munkával is foglalkoznak, valamennyiéin a földesúri joghatóság alá tartoznak. Sokan mennék el nyárra messzi földre aratni, csak azért, hogy téli kenyerüket biztosíthassák, s ezek inkább csak télen dolgoznak iparukban.« Az iparosok nehéz helyzetének a jellemzésére ezt írta a főjegyző: »Számunkra igen nagy érv már maga az is, hogy attól az időtől kezdve, mióta az iparosokat adózásnak (szolgáltatásnak) vetették alá, közülük igen sokan, a szerfölött nagy szegénység súlya alatt, lemondtak előző foglalkozásukról, a céh-társulatot is teljes egészében elhagyták, masok viszont fel sem vetették maguk a céhbe, hanem elsősorban mezei munkára adták fejüket s foglalkozásukat (tanult mesterségüket) csakis saját szükségletük fedezésére gyakorolják. Ha a továbbiakban megfontoljuk az iparosok állapotát és helyzetét — kivéve a csizmadiákat, szabókat, takácsokat, kovácsokat, molnárokat és henteseket — a többieknek, nevezetesen: a lakatosoknak, szűcsöknek, cipészeknek, kerékgyártóknak, szíjgyártóknak, nyergeseknek, gombkötőknek, bognároknak, tímároknak, ványolóknak, fazekasoknak sorából ebben az egész vármegyében némelyik foglalkozásból már csak három vagy négy, némelyikből azonban alig egy vagy kettő ]()]
