Polgár Tamás: A forradalom vonzásában. Tanulmányok Szántó László tiszteletére (Kaposvár, 2017)

Halász Imre: Adatok a dél-dunántúli közintézmények és egyletek neoabszolutizmus kori történetéhez

Természetesen a beteggondozást jelölte meg céljául a Ferenc Kórház (Fran- zens-Spital in Szekszárd). Alapítási évéül 1795-öt adja meg valamennyi sema­tizmus. E kiadványok szerint törzsvagyona folyamatosan emelkedett: 20 667 (1856),165 21 578 (1858),166 21 772 (1859)167 pft, utolsó évi bevételeként (jövede­lemként) 5790 (1856), 5682 (1858) és 6119 (1859) pft-ot adtak meg. A közintéz­mény felügyeletét a megyehatóság látta el.168 Az igazgató ekkor Thomayer Ignác prépost, szekszárdi plébános, az intéző (Verwalter169) Schwarzkopf Dominik, míg a kórház - ma úgy mondanánk: - szakmai irányítója Trajber József orvos­doktor volt.170 4 alapító és 40 csatlakozó tagot említenek a hivatkozott kötetek. Ennek alapján kijelenthetjük, hogy egy egyleti formában működő közintézmény­ről van szó. A betegek gondozását az 1858-as adat szerint négy, az 1859-es sze­rint öt irgalmas nővér látta el.171 A kórház névadója Ferenc császár, aki jelentős mértékben hozzájárult ah­hoz, hogy 1801-ben megnyílhasson a városi kórház, amelyet négy év múlva „Fe­renc Ispotálynak” neveztek el. A Grazból érkező irgalmas rendi nővérek 1854-től dolgoztak a kórházban, melynek addig mindössze egy betegápolója volt. A kór­ház - melyet 1859-ben nyilvánítottak közkórházzá - 1858-ban 582 beteget látott el. 1857-ben 6 kis cellából álló új épületet emeltek az elmebetegek számára, az addigi tébolyda pedig a bujakóros betegeké lett. Egy év múlva az épületet is ki­bővítették, ekkor már 90 beteget tudott fogadni a kórház. A vagyontalan betegek ápolási díját 1855-ben az országos alapból utalták a kórháznak.172 A legteljesebb áttekintésünk 1859-ről maradt fenn. 1859. december 31-i dátummal tette közzé nyomtatásban „A Ferencz-kórházra ügyelő-választmány nevében „Thomáer Ignácz m. k. prépost, plébános, a választmány elnöke, Fraiber József m. k. orvos és sebész tu­dor, szülész, a kórház rendes orvosa, Schwartzkopf Domonkos m. k. kórházi gond­nok” a kórház éves beszámolóját, melyet ellenjegyzett Nagy Lajos helytartósági tanácsos, Tolna megye főnöke. Az „Áttekintette azon betegeknek, kik a szegszárdi Ferencz-közkórházban 1859. évben ápoltattak, és orvosoltattak” című háromoldalas dokumentum rendkívül részletes adatokat szolgáltat a betegforgalomról, illetve a gazdálkodásról. Jelen tanulmányban nincs lehetőségünk ennek bővebb ismerteté­sére, de a legfontosabb összegző adatokat mindenképpen közölni szándékozunk az egyleti formában működő és gazdálkodó, közhasznú tevékenységet folytató 165 HSHB: 1856. 260. 166 HSHB: 1858.258. 167 HSHB: 1859.181. 168 HSHB: 260. „Die Oberleitungführt die Comitats-Behörde.” 169 Fordítható még gondnoknak illetve vagyonkezelőnek is. 170 HSHB: 1856. 260.; 1858. 258.; 1859. 181. 171 Uo. Lásd még: Glósz József 1989: 249. 172 Glósz József 1989: 249. 88

Next

/
Thumbnails
Contents