Polgár Tamás: A forradalom vonzásában. Tanulmányok Szántó László tiszteletére (Kaposvár, 2017)

Kiss Norbert Péter: A kerületi jegyzőségek felállításának tervezete Somogy vármegyében 1850-ben

kulat tizenegy települést tömörített volna magába. Egy 1854-es akta59 egymásnak némiképp ellentmondó információiból azt tudjuk kihámozni, hogy 1853-ban Szentbalázs, Sántos, Cserénfa, (Kapos)Gyarmat és (Kapos)Szentjakab községeknek együtt volt egy tanító-jegyzőjük, mondhatni „körjegyzőséget” alkottak. Az irat tanúsága szerint 1854-től Tótváros, Gálosfa, Bőszénfa, Simonfa, (Zselic)- Szentpál, (Zselic)Kislak, Töröcske és Hajmás községet is ide tervezik csatolni. Az 1854 márciusában felvett jegyzőkönyv szerint a fenti települések elöljárói kijelentették, hogy Szentbalázs központtal alakítanának kerületi jegyzőséget, mert belátták, hogy az összekapcsolt hivatal miatt vagy a jegyzői, vagy a tanítói teendők szenvednek hátrányt. A megyefőnök hozzájárult a kerületi jegyzőség megalakításához, s a községek évi 300 pengő forintos fizetést biztosítottak leendő nótáriusuknak. A megalakult jegyzőség tizenhárom községét a Kaposvári járás főszolgabírája 1850. októberi tervezete a szentbalázsi, illetve a gálosfai kerületi jegyzőség között kívánta felosztani négy további településsel együtt. A későbbi tervezetben már másképp szerepel a beosztás: a felsoroltak közül tíz község a Gálosfa, három - Töröcske, Sántos, (Kapos)Szentjakab - pedig a Kaposvár székhelyű kerületi jegyzőséghez tartozott volna. Ám, mint láthattuk, a valóságban egy harmadik verzió valósult meg.

Jelentős és pozitív irányba ható változás az, hogy a községek kerületi jegyzőség alakítása iránti kérelmeiket minden esetben annak elismerésével adták elő, hogy el kell választani egymástól a nótáriusi és az iskolamesteri hivatalt, mert a kettő együttes ellátása esetén valamelyik kárt szenved. Ennek megfogalmazása előremutató jel, s ezzel a kormányzat részben elérte célját: a jegyzők a közigazgatás hivatalnokaivá váltak, s olyan emberek kerültek a jegyzőségek élére, akiknek volt kellő szaktudásuk, gyakorlatuk e hivatás megfelelő ellátásához. Ezt támasztják alá az 1854-es megyefőnöki iratok azon aktái is, melyek nótáriusi kinevezés iránti kérelmeket tartalmaznak, s magukban foglalják a pályázók önéletrajzát, igazolásait, ajánlásait. Az állásért folyamodó személyek korábban is közigazgatási alkalmazottak voltak, vagy valamely magánuradalomban dolgoztak tiszttartóként, kasznárként, számtartóként, s szinte minden esetben bírták a magyar mellett a német és/vagy a latin nyelvet is. A jelen bekezdésben említett iratok bemutatása, elemzése nem célja ennek a dolgozatnak, s ez a téma még további kutatásokat is igényel.

Amit feltétlenül hangsúlyoznunk kell, az az, hogy a Bach-korszak sokszor és sok helyütt elmarasztalt kormányzati intézkedései közül az alsófokú közigazgatás átszervezésével, kor- és szakszerűsítésével kapcsolatos rendeletek és utasítások a jövő felé mutattak, s a korábbi magyar gyakorlattól gyökeresen eltérő, ám modern,

59 MNL SMLIV. 152. b. XX. kútfő 2453/1854.

49