Polgár Tamás: A forradalom vonzásában. Tanulmányok Szántó László tiszteletére (Kaposvár, 2017)

Nübl János: Az 1912. évi gróf Tisza István elleni képviselőházi merénylet somogyi vonatkozásai

készenlétiéiben tartott rendőrség, katonaság és csendőrség fogja helyreállítani a rendet. A kaposvári függetlenségi pártkör szervezte június 23-i népgyűlést a fenti figyelmeztetés elhangzása után engedélyezte a rendőrfőkapitány. A rendezvény kb. 1000 főnyi hallgatósága először Széchényi Aladár gróf szónoklatát hallgat­hatta meg. A somogyi függetlenségi erők vezére - mint a népgyűlés elnöke - bírálta a kormányt és a házelnököt, akik nézete szerint „szuronyra támaszkodva, önkényuralmat teremtenek". Az elnöki megnyitó után két somogyi országgyűlési képviselő - nagyatádi Szabó István és Hegyi Árpád - beszélt kivezettetéséről és kitiltásáról. A somogyszili választókerület képviselőjének kellemetlen per­ceket szereztek a hallgatóság nagy részét kitevő „szervezett munkások”, akik gúnyos megjegyzéseket tettek Hegyi képviselőházi „hősködésére”. A honatyák után a kaposvári ellenzéki pártkörök delegáltjai jutottak szóhoz. A demokrata pártkör nevében dr. Csurgó György ügyvéd „őrült, fékevesztett abszolutizmust” emlegetett, majd általános, titkos választójogot követelt. A szónokok közül a legnagyobb ováció a szociáldemokraták képviselőjének szavait követte. Szaba­dos Zádor politikai jogokat követelt a munkásságnak, s kijelentette: „a szociálde­mokrata párt sohasem azt a kezet nézi, amelyben a zászló van, hanem, hogy mi van arra a zászlóra írva”, ergo a szervezett munkásság a kormány kezéből éppúgy elfogadja a választójogot, mint ahogy az egykori koalíciótól elfogadta volna. Szabados „pártütő szavai” után a harmadik kivezetett somogyi országgyűlési képviselő, Zboray Miklós „tartott egy képletekben bővelkedő beszédet”. A népgyű­lés határozati javaslatot fogadott el, melyben a somogyi szövetkezett ellenzék tiltakozott az alkotmány eltiprása ellen, s támogatásáról biztosította az ellenzék vezéreit.137 Érdekességként megemlítendő, hogy a népgyűlés szervezői az idő előrehaladottságára hivatkozva nem engedték felszólalni dr. Soltész Adolfot, a választójogi liga budapesti megbízottját, a Kelet című szabadkőműves folyóirat szerkesztőjét, ugyanis Hegyi Árpád délután 4 órára választókerülete székhe­lyén újabb népgyűlést szervezett. Az előzetes tervek szerint Somogyszilban nyolc országgyűlési képviselő ostorozta volna a „munkapárti erő szak-politikát”, azonban a beígért honatyák közül csak Hegyi érkezett meg a kisközségbe. Ott azonban a meghirdetett időpontban nem várták tömegek, s a falu lakossága is teljes közönnyel viseltetett iránta. A honatya nem akarván szégyenben maradni egy „népnélküli népgyűlés” miatt - miután kihirdette, hogy a népgyűlést július 7-re elnapolta -, dolgavégezetlenül visszatért Kaposvárra.138 Néhány nappal ké­sőbb kiderült, hogy a sziliek a képviselői beszámoló meghallgatása helyett in­137 Somogy a kormány ellen. Somogyi Ellenzék, 1912. június 27. 1-4. 138 Népgyűlések Somogybán. Somogyvármegye, 1912. június 25. 1-2. 146

Next

/
Thumbnails
Contents