Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
I. A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára az I. világháború előtti évtizedekben
zetten cukorrépa művelésével foglalkozó munkások kereslete egyre nőtt, beszerzésük azonban nem kis nehézséggel járt. A sumonyi uradalom intézője szerint ,,a nagy kereslet folytán megtörtént, hogy a vasútnál is egyik munkásvállalkozó u másiktól elcsalta a már oda kiszállított munkást”.1'1'’ A munkabérek tetemes emelkedése mellett sem tudta néhány nagybirtok-üzem a szükséges munkaerőt megszerezni. A cukorgyár igazgatójához írt levelek tömegéből láthatjuk azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a munkaerő biztosítása érdekében a cukorrépa-termesztő gazdaságok legtöbbször a cukorgyárral együttműködve tettek. Az 1910-es évek elején Kladnigg több nagytermelőnek javasolta, hogy a megállapított 60 fillér munkabért emelje fel legalább 64 fillérre.1,111 A konfliktusok persze így is napirenden voltak, a munkaerőhiánnyal küszködő nagytermelők a felelősséget a cukorgyárra igyekeztek áthárítani, vagy pedig a munkásvállalkozókkal vitatkozva kifogásolták az elvégzett munka minőségét. Per- czel Béla bonyhádi nagytermelő 1912-ben kifogásolta, hogy a munkásvállalkozó „répamunkával még sohasem foglalkozott csőcseléket hozott”.1“ A nagybirtok-üzemek a más megyékből szerződtetett summások tömegeivel a munkaerőhiányt még tudták pótolni, a munkabérek emelkedését azonban már nem sikerült megakadályozniok. Márpedig a nagybirtok-üzemek többsége - tőke és korszerű mezőgazdasági gépek hiányában - csak az esetben tudott rentábilisan gazdálkodni, ha a béreket a minimálisra redukálhatta. Az ipari növények termesztése azonban óhatatlanul a munkabérek növekedését idézte elő. A mező- gazdasági munkások bérkövetelései nem véletlenül éppen a század első évtizedének a közepén törtek elementáris erővel a felszínre. A Baranya megyei Gazdasági Egyesület által 1906-ban - 34 beérkezett válasz alapján — készült felmérés szerint a megyében 5 helyen 10%-os, 4 helyen 15%-os, 11 helyen 20%-os, 5 helyen 25%-os, 3 helyen 30%-os, 1 helyen 40%-os, 1 helyen pedig 60%-os béremelkedés mutatkozott az előző évhez viszonyítva.148 Bár Somogy és Tolna megyékre vonatkozólag ilyen részletes felméréssel nem rendelkezünk, mégis - az arató- és cselédsztrájkok miatt — a vonatkozó irodalom alapján megállapíthatjuk, hogy a munkabérek növelésére irányuló törekvések e megyékben is jelentős társadalmi feszültséget idéztek elő.1'’9 A Baranya megyei Gazdasági Egyesület a bérek emelkedését az általános drágaság mellett többek között azzal indokolta, hogy a parasztgazdaságok is intenzívebb gazdálkodást folytattak, különösen a szarvasmarha-tenyésztés volt jövedelmező, amellyel ellensúlyozhatták az elveszett napszámbéreket. A mezőgazdasági cselédeknek és az agrárproletároknak azonban nem voltak ilyen lehetőségeik, így azok érthetően a sztrájkokkal és a különböző bérmozgalmakkal kívántak sorsukon enyhíteni. A nagybirtok-üzemek szervezett ellenállása következtében a mezőgazdasági munkások azonban sok esetben csak korlátozott és ideiglenes engedményeket tudtak elérni. Noha a munkaadók és a munkások közötti feszültség a vizsgált korszakon belül mindvégig kitapintható, mégis elmondhatjuk, hogy a nagybirtok-üzemek az ipari növények termesztéséhez szükséges munkaerőt — ha esetenként nehézségek árán is - biztosítani tudták. A cukorrépa termesztésével együttjáró munkaerő-kereslet növekedése végül is nem idézett elő válságot, hanem éppen e folyamat mobilizálta a mezőgazdasági munkások ezreit, akik az ország különböző területeiről érkeztek Délkelet-Dunántúl cukorrépa-termesztő nagybirtok-üzemeibe. 77
