Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)

I. A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára az I. világháború előtti évtizedekben

A kimutatások szerint a cukorrépa termesztésénél a kiadás ugyan lényegesen nagyobb, mint a búzánál, de a tiszta jövedelem összege is magasabb volt. Figyelembe kell azonban vennünk, hogy a búza és a cukorrépa jövedelmezőségét összehasonlító számításokat a sajtóból idéztük, ahol a szerző esetleg propagandisztikus szándékkal kívánt a cukorrépa-termesztés érdekében agitálni. A kiadási rovatokban nem tüntette fel a szántási költségeket, a vetési munkálatokat, az istálló- és a műtrágya értékét, a rovarirtást, a földadót, a földtőke kamatját stb. A cukorrépa bevételi rovatában a mázsánként járó 35-40% szeletjárandóság, a termelőknél visszamaradt répafej és répalevél értéke, a cukorgyártól ingyen kapott mésziszap, valamint a takarmányozásnál nélkülözhetetlen cukorgyári melléktermékek — amelyeket a termelők kedvezményes áron megvásárolhattak — feltüntetése is kimaradt.

A kataszteri holdankénti tiszta hozam alakulásáról pontosabb képet kapunk abból a kimutatásból, amelyet a gyár vezetői 1906-ban tizenegy cukorrépa-termesztő bázisgazdaság adatai alapján készítettek el. Mivel a bázisév és a vizsgált időtartam nem azonos mindegyiknél, így a 9. sz. táblázatban csak azokat a gazdaságokat tüntetjük fel, amelyeknél a bázisév és az időtartam is megegyezik.'^ 1895—1906 között a cukorrépa-termesztés tiszta hozamának évenkénti és gazdaságonként vizsgálatából kitűnik, hogy azt teljes egészében a termésátlag, a kiadás és az átlagár együttesen determinálja, bár az utóbbi hatása a leggyengébb, mivel a szóródás itt a legalacsonyabb. Kétségtelen, hogy a répafej, a répalevél és a cukorgyár által juttatott melléktermékek közvetve szintén hozzájárultak a tiszta hozam növekedéséhez, amely azonban az állattenyésztésben realizálódott. A táblázat elemzésénél láthatjuk, hogy elsődlegesen a termésátlagok voltak a tiszta hozam pozitív irányú meghatározói, a kiadások és a tiszta hozam között pedig negatív korreláció mutatkozott. A műtrágyák, a permetezőszerek, a mélyszántás és általában a korszerűbb, de egyben költségesebb talajművelés, a vizsgált gazdaságokban mindenütt növelte a kiadást, de azt teljes egészében mégsem könyvelhetjük a veszteség rovatba, mivel éppen ez a folyamat tette lehetővé a termésátlagok dinamikus növekedését, sok esetben ellensúlyozva a rossz időjárás, vagy egyéb tényezők negatív hatásait.

A tiszta hozam évenként és gazdaságonként is jelentős szóródást mutatott, amely elsősorban a termésátlag ingadozásának volt a következménye. A századelőn a vizsgált gazdaságokban megközelítően azonos objektív körülmények között termesztették a cukorrépát, így a jövedelmezőség tekintetében a meglevő szélsőséges eltéréseket ekkor még inkább a szubjektív adottságokkal magyarázhatjuk. Az iparszerű cukorrépa-termesztés tervszerűséget és magas szintű szakmai ismereteket igényelt. A nagybirtok-üzemek szakember-ellátottsága azonban rendkívül differenciált képet mutatott. Azokban a gazdaságokban — a nagybérletekben és az önkezelésű nagybirtok-üzemekben —, amelyekben képzett, az egyre fejlődő mezőgazdasági tudományok és a gyakorlati élet iránt is fogékony intézők irányították a termelést, ott a cukorrépa termesztése rentábilis volt, míg a fenti adottságokkal nem rendelkező gazdaságokban pedig ráfizetéses. Az előbbiekből alakultak azok a cukorrépa-termesztő bázisgazdaságok, amelyekben évtizedeken keresztül folyamatosan termesztettek cukorrépát és az mindvégig, még a dekonjunktúra időszakában is nyereséges volt a számukra.

A századelőn a kiadási költségek tetemes részét a szántási költségek, a munkásoknak kifizetett napszámbérek és a szállítási díjak alkották, amelyek évről évre fokozatosan emelkedtek. Mindezek ellenére a termelők többsége mégis vállalta a cukorrépa termesztését, mivel azzal nemcsak a növénytermesztést, hanem az ál48