Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)

VII. Délkelet-Dunántúl cukorrépa-termesztése és a kaposvári cukorgyár (1945-1948)

kimutatás szerint a cukorrépa az 1944-45. évi vetésterülethez viszonyítva Baranyában 13%-ra, Tolna megyében 83%-ra, Somogy megyében pedig 72%-ra csökkent.®

Közismert, hogy Somogy megye volt a kaposvári cukorgyár bázisterülete, mindig innen szállították a legtöbb és a minőségileg is a legjobb cukorrépát. A háborús veszteség azonban éppen ezt a megyét sújtotta leginkább, a növénytermesztés katasztrofális veszteséget szenvedett, és a „megye igaerejének'’ 54%-a is elpusztult.635 A megye legtermékenyebb területein a háború végeztével még közel 20 000 kát. holdnyi aknamező terült el.636 A földreform következtében pedig a gyár elvesztette a béruradalmát is. 1945-ben több helyről is jelentették a gyári megbízottak, hogy a répát a sertésekkel etették meg, sok helyütt pedig az élelem nélkül maradt lakosság azt étkezési célokra használta fel. Több községben a répát ismeretlen tettesek kiszedték és ellopták, részben cukrot főztek belőle, mivel az a hiánycikkek közé tartozott, de a répát állati takarmányozásra is felhasználták. 1946 nyarán pl. a Tolna megyei Szakály községből jelentették, hogy „35 gazda jött panaszkodni, hogy erősen lopják a cukorrépáját”.03'

A cukorrépa-termesztés szervezése tekintetében is voltak hiányosságok, 1946-ban egész Baranyában, de Tolnában is kifogásolták a termelők, hogy a répamag kiosztása még március végén sem történt meg. így többen arra következtettek, hogy „a gyár nem tud répamagot küldeni és a cukorrépa részére előkészített földekre más veteményeket kell vetniök”.638 A termelők félelme e tekintetben nem is volt alaptalan, ugyanis a répamag krónikus hiánya a háború utáni években mind jobban érződött, a cukorgyárak a termelők igényeit egyre kevésbé tudták kielégíteni. A kaposvári cukorgyár is hasonló gondokkal küszködött, 1946-ban a somogyi termelőket répamaggal még valahogy csak el tudták látni, de Baranyában és Tolnában a termelők által igényelt 482 q, illetve 500 q répamagot már nem tudta előteremteni.639 Az USA-ból importált répamagból ugyanis nem lehetett kielégíteni a cukorgyárak igényeit.

1946-ban és 1947-ben a kitelepítés a cukorrépa-termesztés tekintetében is pótolhatatlan károkat okozott, éppen a legtermékenyebb dunántúli megyékben.6,10 A COSZ előre érezve a veszélyhelyzetet, az Országos Földbirtokrendező Tanácsnál a kitelepítések által várható károk orvoslását kérte. Álláspontja szerint a legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha az elhagyott répaterületek további művelését a cukorgyárak adnák ki a szomszédos gazdaságoknak, vagy esetleg részes munkásoknak, megfelelő cukorjuttatás ellenében.

A kaposvári cukorgyárat a német lakosság kitelepítése fokozottabban érintette, mivel a kitelepítettek aránya Délkelet-Dunántúl megyéiben, de Bács-Bodrog megyében is jóval meghaladta az országos átlagot. Bácskában 1946-ban a kitelepített svábok 772,30 kát. hold cukorrépára szerződtek. Pattantyús igazgatóhelyettes egy évvel később - ellenőrző útja során - hasonló gondokról számolt be Dombóvár, Szászvár, Bonyhád körzetéből, ahol Mágocs és Bikái községeket katonasággal és rendőrségi kordonnal vonták körül, „és a svábok összetelepítését, valamint a szlovákiai magyarok betelepítését végezték”.641 A fenti községekben a leszerződtetett terület is meghaladta az 500 kát. holdat. Az igazgatóhelyettes ez esetben mégis reménykedett, mivel a Felvidékről kitelepített magyar parasztok a diószegi cukorgyár szomszédságából, Szene községből jöttek és korábban már cukorrépa termesztésével is foglalkoztak. Az Erdélyből betelepülő csángók és az újgazdák tömegei azonban semmiféle termelési tapasztalattal nem rendelkeztek a cukorrépát illetően.

354