Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)

I. A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára az I. világháború előtti évtizedekben

nem egy esetben — a szerződéskötés feltételéül szabták, hogy a cukorgyár biztosítsa a cukorrépa megműveléséhez szükséges munkaerőt is. Az igazgatóság, a cukorrépa-termesztő bázisgazdaságoknál vállalta is a cukorrépa-munkások nem kis erőfeszítést igénylő toborzását. Amikor gróf Festetics Imréné csertői nagybirtokos a rossz utakra és a kedvezőtlen munkásviszonyokra hivatkozva bejelentette, hogy felhagy a cukorrépa termesztésével, Dierer répatermelési felügyelő mindent elkövetett, hogy továbbra is legalább 15-20 kát. h. cukorrépát termeljen, mivel beszüntetésével ,,a munkások a répaművelés módját elfelejtik".y' Ugyanakkor arra is rámutatott a felügyelő, hogy az uradalom maga is - a nehézségek ellenére — érdekelt a termelés további folytatásában, nehogy ,,a falubeli napszámosok és az uradalmi cselédség másfelé napszám miatt elszéledjék”.3a A fenti megállapítás valamennyi nagybirtok-üzemre érthető.

A század első évtizedének a közepén, amikor a répabeszerzés fokozottabb energiát és főleg nagyobb engedményeket követelt, a gyárvezetés foglalkozott azzal a gondolattal is, hogy azokban az uradalmakban, amelyekben valamilyen oknál fogva a cukorrépa termesztését beszüntették, de a tapasztalatok szerint jó terméseredményekre lehetett számítani, a gyár területeket is bérel. Mivel a munkásviszonyok javultak, a bérleti földek kérdése egyelőre lekerült a napirendről, majd csak az I. világháború termelési nehézségei állítják ismét e kérdést a megoldandó feladatok közé.

4. A répa árának alakulása

A cukorgyárak és a termelők közötti viták egyik forrása a répa árának gyakori változása volt. Tekintve, hogy a répa árát mindenkor és mindenütt a cukorgyárak állapították meg, a termelőknek így legfeljebb csak az a lehetőségük maradt, hogy az alapárhoz még néhány filléres engedményt csikarjanak ki. A szerződések körüli szenvedélyes viták, a hónapokig tartó kölcsönös szemrehányások esetenként mindkét felet engedményre kényszerítették. A cukorgyárak helyzeti előnyét azonban a cukorkartell biztosította, mivel minden gyárnak megállapította a répafelvevő körzetét, amelynek határait csak kölcsönös beleegyezéssel lehetett túllépni, ezzel megakadályozták a termelők mozgásszabadságát is. A termelők az előnytelen szerződési ajánlatokat nem tudták visszautasítani, mivel nem volt más értékesítési lehetőségük. A Borsod megyei termelők már 1894-ben az Országos Magyar Gazdasági Egyesület keretén belül megalakították a Termelő Gazdák Érdekvédelmi Szövetségét, amelynek egyik legfontosabb követelése éppen az volt, hogy „szerkesszen a gazdasági egyesület egy répaszállítási mintaszerződést, a termelőknek csak azon gyárakkal szabad szerződéseket kötniük, melyek elfogadják”.36 A kifejezetten agrárius érdekeket hangoztató Köztelek cikkeiből megtudjuk, hogy a termelőknek ilyen irányú törekvései végül is kudarcot vallottak. Egy 1902- ben közölt cikk írója szerint ,, . . . egy gyár önkényének egy egész vidék ki van téve. Azt hiszem elérkezett már az idő arra — írta a szerző -, hogy erős védés dacszövetséggel kell ez ellen a gazdáknak jogukat megvédeniük.”3'

A cukorgyárak részint önérdekből, másrészt pedig az ellentétek mérséklése érdekében az alapárhoz még bonifikációt is számítottak a répa nagyobb cukor- tartalma és a magasabb cukorár esetében. Ha a laboratóriumi vizsgálat 9%-nál kisebb Stammer-féle értékszámot eredményezett, a cukorgyárnak jogában volt a répa átvételét megtagadni. Amennyiben a Stammer-szám 10%-on alul volt, minden 1/4%-ért 3 fillér került levonásba, a megállapított értékszám feletti szá32