Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
VI. A munkásság és a tisztviselők életkörülményei a kaposvári cukorgyárban és a béruradalomban
Végezetül beszámolunk a cukorgyári munkások gazdasági és politikai követeléseiről, a részletkérdések tárgyalásától azonban eltekintünk, inkább azokra a neuralgikus pontokra koncentrálunk, melyek a munkásmozgalom szempontjából jelentősek voltak. Az első évtized még e tekintetben zavartalan volt, de az 1905-1906. évi nemzeti ellenállás nemcsak országszerte, de Kaposvárott is, sőt a cukorgyár falain belül is felkorbácsolta a kedélyeket. 1903-ban megalakult a Szociáldemokrata Párt kaposvári szervezete, amelynek vezetői nagy ambícióval igyekeztek bekapcsolni a kaposvári spontán és szervezett bér- és sztrájkmozgalmakat a magyar munkásmozgalom vérkeringésébe. Ekkor a cukorgyár falain belül is történtek próbálkozások mind a béremelés, mind pedig a sztrájkmozgalom szervezése érdekében. Ez a törekvés azonban csak néhány személyre koncentrálódott, a gyári munkásokat nem lehetett még mozgósítani. A sikertelenségnek több összetevője volt, így többek között megemlítendő az a tény, hogy a több helyről verbuválódott munkások egymással szemben is bizalmatlanok voltak. Bér- és jövedelemviszonyaik, valamint a gyár által biztosított szociális juttatások, ha nem is az egész munkásságot, de a törzsgárdát mindenképpen elégedetté tette. A gyár részéről foganatosított retorziók is megfélemlítették a munkások nagy részét. Bár csak néhány munkást bocsátottak el, az ellenük indított hajsza és a vezetés részéről kilátásba helyezett szankciók elrettentették a munkásokat a további szervezkedésektől. Az első világháború és az azt követő forradalmak azonban új helyzetet teremtettek. A politikai nagykorúságtól megfosztott 312 A cukorgyári dalárda az 1940-es évek elején
