Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
III. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára az 1929-33. évi gazdasági világválságtól a II. világháború végéig
kulturális életében is figyelemreméltó szerepet töltött be. A századfordulótól egyre több kulturális, jótékonysági, szociális, vallási és sportegyesület alakult országosan és Délkelet-Dunántúlon egyaránt. Ezek az egyesületek és egyletek anyagi bázis hiányában a régióban lévő tőkeerős gyáraktól kaptak alkalmanként támogatást. A cukorgyár levelezéseiből kitűnik, hogy szerepe e tekintetben is túlmutatott a régión. Kaposvár városa kezdettől fogva kihasználta a MIR vállalatok által nyújtott lehetőségeket és előnyöket, azokból mint látható nemcsak anyagilag, de politikailag és morálisan is profitált. Meg kell azonban jegyezni, hogy az évtizedek folyamán a cukorgyár sokat fejlődött. Rekonstrukcióra került sor, új gépeket állítottak a termelésbe, de a technológia is változott, korszerűsödött. A technológia ismertetését ezért úgy választottuk meg, hogy az átfogóan reprezentálja a tanulmány időszakában végzett műszaki fejlesztéseket és a technológiai változtatásokat is. így például a cukoroldali rész leírását az 1923-ban létesült finomító figyelembevételével készítettük. 6. A répa feldolgozásának technológiája A cukorgyártás — amely lényegében a cukornak a répából történő kinyerését jelenti — bonyolult feladat. Ugyanis a répa a cukortartalom mellett más anyagokat is tartalmaz, amelyeket a feldolgozás során el kell választani. Ez pedig csak több lépcsőben, igen sokrétű és összetett technológiai műveletek révén lehetséges. A répa hasznosságát a gyártás tekintetében elsődlegesen a cukortartalma határozza meg. A feldolgozás szempontjából az a kedvező, ha a répában minél több a cukor és minél kevesebb az úgynevezett „nem cukoranyagok” mennyisége. A répa feldolgozását - a teljesség igénye nélkül — az alábbiak szerint ismertetjük.5''0 A vasúti kocsikon és a gazdasági kisvasúton a gyárba érkező répa a répaúszta- tókra kerül, amelyek hosszú földbe mélyített rézsútos oldalfalú silók. Az úsztatok, valamint az alsó részben végigfutó ,,U” keresztmetszetű csatornák a gyárépület felé lejtenek, hogy a répát a feldolgozó üzemrészbe úsztatva lehessen bejuttatni. A répa ily módon történő mozgatása egyszerű folyamat ugyan, de roppant vízigényes. Az úsztatókból a répa — ahol már az első mosást megkapta — mosógépbe jut, ahol a földtől és a magával sodort kövektől megtisztul. A mosóból a répát egy perforált lemezű rázó továbbítja a serleges felvonóhoz, miközben a piszkos víz a rázó furatain elfolyik. A felvonó a répát a legfelső emeleten elhelyezett 2 db egyenként 400, illetve 500 kg-os önműködő ,,Chronos" mérlegekbe szállítja. A mérlegek külső beavatkozás nélkül működnek, telnek meg és ürülnek. A mérlegek szerepe igen jelentős. A feldolgozandó répa mennyisége - a szükséges gyakorisággal (műszakonként, naponta, havonként stb.) — de az egész kampány tartamára is itt kerül megállapításra. A mérlegek a répát a vágógépekbe borítják, ahol a vágótárcsák hosszú, keskeny szeletekre aprítják. A répaszeletet gereblyés szállító továbbítja a diffúziós állomásra, amely két egyenként 16 edényből álló telepből áll. Egy-egy telepen belül az edényeket szelepekkel és más szerelvényekkel ellátott csővezeték köti össze, hogy a diffúziós munkához szükséges folyadékcirkuláció biztosított legyen. 255
