Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
III. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára az 1929-33. évi gazdasági világválságtól a II. világháború végéig
nyelt. Mindenekelőtt olyan gazdasági szakembert kellett keresniük, aki szakmailag képzett, de műveltsége és intelligenciája alapján átfogó koncepciót is tud adni egy rentábilisabb gazdálkodási rendszer megteremtése érdekében. A válságperiódus mélypontján, 1931-ben e feladattal Eszenyi Józsefet bízták meg, aki rövid három hónapos tevékenysége után közel százoldalas jelentésében helyzet- elemzést készített, amelyben konkrét javaslatokat is tett a béruradalom átszervezésére/1'1 E jelentésből többek között megismerhetjük az „albérletbe adás” egyik alapvető okát, a deficites gazdálkodást és annak súlyos következményeit is. A mérlegkönyvekben a béruradalom pénzügyi helyzete a válság idején az alábbiak szerint alakult:4'2 1928- ban (erdészet nélkül) 1929- ben 1930- ban Az albérletbe adásnál összesen: 677 000 P veszteség mutatkozott 1 687 695 P veszteség mutatkozott 469 804,63 P veszteség mutatkozott 561 920,20 P veszteség mutatkozott 3 396 419,83 P veszteség volt. Eszenyi számításai szerint 1931-ben a várható veszteség — a leltári értékek csökkenése nélkül — további 1 035 926,38 pengőt tesz majd ki. Ha azonban az általános áresések és az üzemveszteségek mellett a leltári értékcsökkenéseket is figyelembe veszik, akkor a pénzügyi mérleg még deficitesebb, mivel ez újabb 3 000 000 P veszteséget mutat. A mezőgazdaság dekonjunktúrája kiváltképpen a nagybérleteket sújtotta, mivel azok az esetenként évtizedekre kötött bérleti szerződéseiket a megváltozott körülményekhez nem módosíthatták. A MIR cukorgyárai — a kaposvári és a me- zőhegyesi cukorgyár - malmai és a szeszgyárai ugyan ellensúlyozták a fentiekben feltüntetett veszteségeket, de a béruradalom mindenféleképpen súlyos tehertételt jelentett. A haszonélvezeti szerződés felmondása - noha az elméletileg a legjobb megoldásnak tűnt — jogilag szinte lehetetlen lett volna. Az egyedüli járható út „az albérletbe adás” volt, vagyis a leggazdaságtalanabb területek bérbeadása. Azonban ez sem látszott könnyű feladatnak, részint a bérlők passzív magatartása miatt, másrészt pedig azért, mivel az uradalmak tulajdonosai ragaszkodtak a MIR-rel kötött szerződések maradéktalan végrehajtásához. így többek között a földek termőerejét javító intenzív gazdálkodáshoz és természetszerűleg a bérleti díjak folyamatos átutalásához is. Az „albérletbe adással" sikerült a nagyobb arányú deficitet megakadályozni, jóllehet ezt az állapotot a MIR béruradalmának a vezetői csak átmenetinek tekintették. A MIR a patosfai gazdasági kerületet Rónainak, Lapapusztát Bánónak adta bérbe, Kisrépáspusztát pedig Bock Miksának és társainak. E vállalkozó szellemű nagybérlők pénzügyi helyzete biztosítékot jelentett a haszonbérleti szerződésben rögzített kötelezettségek maradéktalan végrehajtására. A szentgáloskéri és az ecsenyi kisbérlőknek Lapapusztán kiadott földek további sorsa már korántsem volt ilyen biztonságos, de a bérleti díjak folyamatos fizetésére sem jelentettek a kisbérlők elfogadható garaciát. A béruradalom vezetőinek azonban nem állt módjukban a bérlők közül válogatni, sőt a cseberki gazdasági kerületnél olyan engedményekre is kényszerültek, amelyekből joggal következtethetünk arra, hogy egyszerűen nem volt más választási iehetőségük. E területet Petracsek bárdudvarno- ki 400 kát. holddal rendelkező földbirtokosnak és nagybérlőnek adták bérbe, aki a gazdasági felszerelés értékét, a 120 000 pengőt csak a részvénytársaságtól kapott kölcsönből tudta megvásárolni.4'3 194
