Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)

II. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára, az első világháború és az 1929-33. évi gazdasági világválság közötti évtizedekben

csökkenése miatt a karbantartási munkák növelték a termelési költségeket. Bár a cukoriparnál és a cukorrépa-termesztésnél azonos tendencia érvényesült, mégis úgy látjuk, hogy a cukorgyárak kapacitását a mezőgazdasági nagybirtok-üzemek nem tudták kielégíteni és elsősorban ez idézte elő a cukoripar nagymérvű visszaesését, amely országosan is cukorínséget okozott.

A cukoriparnak az extenzív lehetőségei korlátozottak voltak, a munkásszemélyzet permanens csökkenése már önmagában is súlyos következményeket vont maga után, de a mennyiségi visszaesésnél is jelentősebb volt az alkalmazott munkások összetételében történt változás. Az olcsó hadifogoly munkásokkal — kampányokban — még úgy ahogy pótolhatták a katonai szolgálatra bevonuló napszámosokat, de az iparos szakmunkásokat már kevésbé. A női munkaerőt sem tudták fokozottabban igénybe venni, mivel a répa feldolgozása és a cukor előállítása, tárolása és szállítása komoly fizikai munkát igényelt.

A háború befejeztével a gondok még súlyosbodtak, az elcsatolt területekkel korszerű cukorgyárakat vesztettünk el, a cukoripar egész struktúrájában visszaesett. A mélypont azonban minden kétséget kizáróan 1918—1922 közötti években volt. Jóllehet az 1918—19-es adatokkal nem rendelkezünk, de közismert, hogy minden tekintetben a forradalmak idején volt a válság a legsúlyosabb. A szállítási nehézségek, a cukorrépa-termesztés válsága, a szénhiány, a szakemberek hiánya és egyéb megoldatlan szervezési gondok következtében Magyarországon csupán hét cukorgyár üzemelt, az előállított cukorral sem mennyiségileg, sem minőségileg nem lehetett kielégíteni a piaci igényeket.

A továbbiakban eltekintünk attól, hogy a táblázat adatait az 1914—15-ös bázisévhez viszonyítsuk, mivel a háború befejeztével olyan alapvető politikai-társadalmi, és nem utolsósorban gazdasági változások történtek, amelyek indokolttá teszik, hogy viszonyítási alaoként a forradalmak utáni évet tekintsük. A gyárak technikai fejlődését a 20-as évek elejétől nyomon követhetjük, az alkalmazott gőzgépek száma ugyan nem nőtt, sőt valamelyest csökkent is, de a gépek korszerűbbek lettek és a lóerő száma is növekedett. A cukorgyárak intenzív fejlesztését a cukoripar fokozódó export nehézségei, valamint a nemzetközi piacokon kiéleződő cukorharc tette szükségessé. A cukorgyárak korszerűsítése - a kaposvári cukorgyár rekonstrukciója is — ekkor és a fenti okok miatt, vált időszerűvé.

A cukoriparban alkalmazott munkások száma stabilizálódott, általában tíZ-tizen- egyezer fő volt az évi átlag. A nők részesedési aránya abszolút és relatív értelemben is csökkent, az 1929—30-as üzemévben hozzávetőlegesen az összmunkás- létszámnak csak 1/7-ét tette ki. A gyárak ilyen szintű korszerűsítése sem tette lehetővé a nők nagyobb arányú alkalmazását, de a korszakon végighúzódó lappangó és nyílt munkanélküliség sem adott alkalmat a női munkaerő fokozottabb igénybevételére. A vizsgált korszakban a kaposvári cukorgyár szerepe és jelentősége — az iparágon belül — meg növekedett, részint abból adódóan, hogy Trianon után 12—13 cukorgyár maradt csak az ország területén, de ehhez hozzájárult még az 1929. és az 1930. évi rekonstrukció is.

A továbbiakban megvizsgáljuk, hogy a cukoripar válságperiódusai és hatásai a kaposvári gyárra miként hatottak, illetőleg az országos jelenségektől eltérően, milyen speciális nehézségekkel kellett a gyár vezetőinek megbirkózniok. Az 54. sz. táblázatból láthatjuk, hogy a háborúk és a forradalmak időszakában a gyár korszerűsítésének a feltételei hiányoztak.

171'