Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)

II. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára, az első világháború és az 1929-33. évi gazdasági világválság közötti évtizedekben

7. Répaelőlegek és kölcsönök

A cukorgyár és a répatermelők kapcsolatában az előleg, valamint a hosszú lejáratú kölcsönök változatlanul fontos szerepet játszottak. A gyár répaelőleget az első világháború előtt két részletben fizetett, az első, illetőleg a második kapálás befejeztével. A szerződésekben mindig évenként rögzítették a kataszteri holdanként járó előleget.

A világháború és az azt követő gazdasági mélypont olyan pénzügyi helyzetet teremtett, amelyben a régi kereteket már nem lehetett megtartani. A nagybirtok- üzemek és a paraszti kisüzemek válságos helyzetükből a különböző hitelek igény- oevételével próbáltak kilábalni. Közismert, hogy a cukorgyár tőkeerős vállalkozás volt és ez ideig is bizonyos fokig vállalta a bank szerepét, pénzhez juttatva a rászoruló nagybirtokosokat, legfőképpen pedig a nagybérlőket. Ez a pénzügyi kapcsolat azpnban kölcsönös érdeket szolgált, mivel a gyár mind az előleg, mind pedig a hosszú lejáratú kölcsönök után megfelelő kamatokat szedett. Ugyanakkor a termelőig hosszabb távon a cukorgyártól anyagilag függő helyzetbe kerülve, sokszor szándékuk ellenére is rákényszerültek a cukorrépa termesztésére, a többéves szerződések aláírásával. A gyár így kizárta azt a lehetőséget, hogy a termelő taktikázva, csak a számára konjunkturális időszakban vállalkozzék a cukorrépa termesztésére. Az infláció, valamint a magyar mezőgazdaság értékesítési nehézségei — a vizsgált korszakban — olyan helyzetet teremtettek, amelyre a cukorgyárak nem lehettek felkészülve. Kladnigg e korszakot egyik levelében az aláb- Diak szerint jellemezte. „Jöttek aztán az áldatlan idők, s azok a gazdák, akik a régi mederben tovább gazdálkodtak, annyira pénzszűkében voltak, hogy pénzhez lussanak a répaszerződést aláírták sokszor akkor is, amikor nem tudták, hogy hogyan és hol fognak répát termelni."m

E kényszerhelyzetnek azonban a cukorgyár szempontjából is komoly buktatói voltak. A pénzügyileg és szakmailag felkészületlen termelők érthetően elsősorban saját gondjaikon kívántak enyhíteni, kölcsönökhöz jutva nem tudták, vagy pedig nem is akarták a cukorrépa-termesztés szigorú technológiai fegyelmét betartani. Nyilvánvalóan mindez a cukorgyárat érzékenyen érintette, mivel nemcsak kevesebb répát kapott ezektől a termelőktől, de minőségben is lényegesen gyengébbet, amelynek a feldolgozása jóval nehezebb és költségesebb volt.

Éppen ezért a gyár komoly megfontolás tárgyává tette az előlegek és a kölcsönök folyósítását. A termelők és a termelni szándékozók előleg- és hosszú lejáratú kölcsön kérelmeikkel szinte nap mint nap ostromolták a gyár vezetőit. A Kérelmezők között voltak szép számmal bukott egzisztenciák, vállalkozó szellemű kalandorok, tönkrement földbirtokosok, csődbe jutott bérlők, ezért nem kis felelősség volt dönteni a juttatások mértéke és a személy kérdésében. A kérelmezők többsége változatlanul a bérlők soraiból került ki, akik bérletük meghosszabbításához, vagy pedig újabb bérletek szerzéséhez csak pénzkölcsönökkel juthattak. Gyakran előfordult az is, hogy a gépi felszerelés felújításához, szántó- és cséplőgépek vásárlásához kellett a tetemes összegeket kitevő pénzkölcsön.

A gyár vezetői természetesen csak a központi igazgatóság jóváhagyása után folyósíthatták a kölcsönöket, meg kellett indokolniok azt is, hogy milyen biztosítékot látnak annak visszafizetésére. A cukorgyár folyószámlakönyvei érthetően tarka képet mutattak ezekben az években. A kockázatvállalás nem minden termelőnél volt azonos, így elsősorban annak arányában kölcsönöztek. Az előlegeknél és a kölcsönöknél is meglehetősen nagy szóródások mutatkoztak. A kister145