Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
II. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára, az első világháború és az 1929-33. évi gazdasági világválság közötti évtizedekben
tés pedig 4 hónapig személyenként és naponként 2,60 és 2,80 korona, két hónapig 3 és 4 korona, répaszedéskor pedig nem napszámban dolgoztak, hanem szedésért kát. holdanként 43 koronát kaptak.'U!l Az adatok bizonyítják, hogy az uradalmaknak és az ipari üzemeknek egyaránt a hadifogoly volt a legolcsóbb munkaerő. Legyengült szervezetük a járványos betegségek ellen nem is tudott védekezni, így sokan megkapták közülük a tüdővészt, sokaknak a kaposvári barakk-kórházba vezetett utolsó útjuk. Különösen a háború utolsó két esztendeje jelentett számukra nagy megpróbáltatást, amikor is ellátásuk fokozatosan romlott. Hiába hoztak olyan rendeletet, hogy a hadifoglyoknak gazdasági munka esetén naponként 400, más nehéz testi munkánál 300, és minden egyéb fajta munkánál 240 gramm lisztet kell kiutalni, a munkaadók a rendeletnek nem tettek eleget.r,n A mezőhegyesi cukorgyár példájára 1917 őszén Kaposváron is kísérletet tettek arra, hogy a hadifoglyok és a munkások étkezéséhez a cukorrépát is felhasználják. Ez a kísérlet azonban kudarcot vallott: ,,munkásaink nem ennék meg a cukorrépát” - írta a gyár igazgatója. - A somogyi népnek sokkal nagyobb igényei vannak, mint például a Mezőhegyesen dolgozó munkásoknak és ha a hadifoglyok részére fogunk is savanyítani cukorrépát és munkásainkat is igyekezni fogunk rábírni, hogy ezt a táplálékot elfogadják, nem hisszük, hogy a mi munkásaink megbarátkozzanak ezzel az eledellel. Múlt évben a lesavanyított cukorrépát ki kellett öntenünk, mert nem ették meg a foglyok.341 Szükséges élelmiszerek beszerzése semmiképpen sem jelenthetett könnyű feladatot, mivel a bérlet egyre gyakrabban tagadta meg a cukorgyár kérését. Klad- nigg a helyzetet azért tartotta aggasztónak, mivel a hadifoglyoknak már ruhát is alig tudtak beszerezni, s ,,ha még ehhez enni sem adunk — írta egyik jelentésében — akkor semmi hasznukat nem fogjuk venni”.342 Nélkülözhetetlen közszükségleti cikknek számított a dohány is, amellyel a hadifoglyok munkaképességét serkentették. 1915 őszén a hadifoglyok dohányszükségletére hetenként 900 csomagot vásároltak, 16 filléres egységáron, 600 csomagot pedig 22 filléres árban. Az élelmiszerek és ruházati cikkek hiányát sok esetben a dohánnyal kívánták ellensúlyozni, így annak beszerzésére mindig nagy energiát fordítottak. ,,Az orosz hadifoglyokat - írta a gyár igazgatója — akik már legfőképp a hosszú fogság miatt izgatottak és elégedetlenek, lehetőség szerint dohánnyal megnyugtatjuk, s így mindjárt elégedettebbek lesznek.”343 A dohányszükséglet kielégítése azonban nem lehetett könnyű feladat, mivel az a hiánycikkek közé tartozott, ezért a központ segítségét kénytelenek voltak több ízben is igénybe venni. A hatósági bizonyítvánnyal ellátott kérvényt a Pénzügyminisztériumhoz kellett fel küldeni, ahol azt engedélyezték és jóváhagyták. A hadifoglyok havonként legfeljebb 150 gramm pipadohányt kaphattak. A Hadügyminisztérium 1915. október 13-án utasította a fogolytábor-parancsnokságokat, hogy a táboron kívüli munkára alkalmazott hadifoglyokat a szükséges ruházattal lássák el. Ha a hadifogoly polgári ruházatot viselt, azt fehér olajfestékkel kellett megjelölni, hogy már messziről is könnyen felismerhető legyen. A jeleket ,,a sapkán, a nadrágon, a nadrág külső hajtásán, az alsó kabáton és köpenyen, elöl és hátul a középen húzott függőleges irányban” kellett feltüntetni.1''4 A hadifoglyok ruházkodása megyeszerte lehangoló képet mutatott. A Somogy megyei Gazdasági Munkabizottsághoz tömegével érkeztek a ruhát és cipőt sürgető beadványok. A Magyar Kegyestanítórend göllei gazdaságából 1916. március 7-én jelentették, hogy a hadifoglyok ruházata, de legfőképpen a lábbelijük olyan hiányos, hogy a meghűlésből eredő betegségek napról napra gyakoribbak. 127
