Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
II. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára, az első világháború és az 1929-33. évi gazdasági világválság közötti évtizedekben
A munkaerő-gondokon a hadifoglyok tömeges foglalkoztatása valamelyest enyhített ugyan, de a béruradalomban és a cukorgyárban is permanens munkaerő- hiány volt tapasztalható. A cukorgyár 1917 tavaszán a sülysápi táborból internáltakat is igényelt, akiket azonban kiutalni nem lehetett, mivel ott kiütéses tífusz lépett fel és a fogolytábor csak a hivatalos megfigyelési idő letelte után adhatta ki azokat. A központ szerint „az internáltakat a bérlet silánynak találta”.282 Az 1917. évi kampányra készülve a cukorgyárban az iparos szakmunkások hiánya még az eddigieknél is fokozottabban érződött. Az iparosokat sürgető kérelmekre a központ nem talált kielégítő megoldást. Éppen ezért áthidaló megoldásként azt javasolta, hogy a bérlet igényelje az iparosokat és hivatkozzanak arra, hogy a gazdasági gépek javításához nélkülözhetetlenek, a későbbiekben pedig ezeket az iparos hadifoglyokat a cukorgyárnak majd át lehet adni, annál is inkább, mert kézműves hadifoglyok kiutalására továbbra sincsen semmi kilátás, mivel azokat a hadvezetőség saját céljaira használja fel. Amíg az internált kézművesek kiutalása a Belügyminisztérium hatáskörébe tartozott, addig a fogoly kézműveseket a munkabizottság javaslata alapján a Földművelésügyi Minisztérium előterjesztésére a bécsi Hadügyminisztériumnál lehetett igényelni. A bérlet a répási gépműhely részére 1916. július 6-án 20 francia iparos foglyot kapott, de mivel azok „megfelelően dolgozni nem akartak és hasznukat nem vehették, a fogolytáborba visszatértek”.28,1 A Cukorgyárosok Országos Egyesülete 1917. agusztus 23-án értesítette a központot, hogy a Földművelésügyi Minisztérium a kaposvári cukorgyár részére 300 hadifoglyot kiutalt a gazdasági vasút építésére, ebből azonban 100 főt a bérletnek át kellett engedni, mert a talpfák kiválogatása nagyon nehéz és hosszadalmas munka volt, amelyet még nagy munkaerő felhasználása mellett is huzamosabb ideig kellett végezni. Végül szeptember második hetében ha némi késéssel is, de megérkeztek a hadifoglyok, a cukorgyár a központnak jelezte, hogy most már több hadifogolyra nincs szüksége, ami még jön, azt átengedhetik a bérletnek. A kampány a cukorgyárban csak októberben kezdődött, így a hadifoglyok túl korán érkeztek, a gyár vezetői mégsem idegenkedtek átvételüktől, mert a munkaerő legalább biztosítottnak látszott, jóllehet a hadifoglyok alkalmazása így nagyobb költségkiadással járt. A bérlet is igényelt 300 hadifoglyot favágási munkálatokra, de a Földművelésügyi Minisztériumban a központ képviselőjének azt tanácsolták, hogy azt ne sürgesse, mivel most elsősorban a cukorgyárak ellátásával foglalkoznak és így kérésük csak két—három hét múlva lehet időszerű.284 Ugyanakkor néhány cukorrépát termelő uradalom és nagybérlő, hadifoglyok hiányában répaszedéshez munkásokat kért a bérlettől, ahonnan azonban elutasító választ kaptak, mert miként írták „magunk is annyira szűkében vagyunk a munkásoknak, hogy a Felvidékről próbálunk szerződtetni”.280 A cukorgyárban a munkaerőhiány és ezzel a hadifogoly-szükséglet a kampányban ismételten jelentkezett. Október 22-én táviratban jelentették a központnak, hogy „az üzemet” képtelenek tovább tartani, ha a megígért 100 hadifoglyot sürgősen nem kapják meg. A Földművelés- ügyi Minisztérium a cukorgyárak részére tartalékolt foglyok jelentős részét visszatartotta, így a legtöbb cukorgyárnak a minimális igényét sem tudták biztosítani. Csupán néhány olyan hadifogoly kiutalását helyezték kilátásba, akiknél „a jegyzet rovatba” előzőleg már bejegyezték, hogy csak valamivel gyengébb munkára képesek a rossz élelmezés következtében.281’ Érthető a gyárvezetés elégedetlensége és türelmetlensége, hiszen ilyen körülmények következeiében a munkatorlódás megoldhatatlan feladatok elé állította őket, az érkező cukorrépát a vagonokból nem tudták időben kirakni, ami jelentős 111
