Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
II. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára, az első világháború és az 1929-33. évi gazdasági világválság közötti évtizedekben
szolgálatra hívtak be, így a legkényesebb munkákat is hadifoglyokkal és női munkásokkal végeztették. A hiányos munkáslétszámmal nemcsak a karbantartást és az előkészületi munkákat kellett elvégezni. A Haditermény Részvénytársaság részére ugyanis tengerit is szárítottak, s fel kellett építeni a Kaposvári Gőzmalom Rt. leégett gőzmalmát, hogy azt a tengeri őrlésére mielőbb berendezhessék. Ezen túlmenően még 1917-ben újabb 28 km-es mezei vasút építését tervezték, hogy a múlt években elkészült vonalat a gyárral közvetlen összeköttetésbe hozzák. Mivel a cukorgyár a hadsereg számára nélkülözhetetlen lótakarmány gyártására is berendezkedett, indokoltnak látszott a katonai munkaerő újabb igénylése. A helybéli katonai élelmezési raktár parancsnoksága a kérelemre válaszolva közölte, hogy katonai munkaerőt a „jelenlegi körülmények között” nem tud biztosítani, ezért azt ajánlotta, hogy a termelést női munkaerővel végeztessék.21’2 A cukorgyár igazgatója azonban továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy a lótakarmány készítéséhez legalább 50 katonai munkást küldjenek, mert a vagonok kirakását hat óra alatt női munkaerővel képtelenek elvégezni és így több ezer korona fekbért kell fizetnie. 1916—17-től kezdve a munkaerőbázis alapja már a hadifoglyok rendszeres és tömeges alkalmaztatása volt. A kampányokban ők végezték a répafeldolgozás és a cukorgyártás tetemes részét. Ez a kaposvári cukorgyárban még jobban kifejezésre jutott, mint más gyárakban, mivel a vasútépítés, a lótakarmány gyártás, a búza szállítása és őrlése jelentős számú napszámost vont el a cukorgyártól. b) A hadifogoly munkások kihelyezése a kaposvári cukorgyárba és a béruradalomba A hadifoglyok ipari munkára való kihelyezéséről a honvédelmi miniszter első ízben 1915. június 11-i 7598/eln. szám alatt kelt rendeletében intézkedett, majd azt később, július 13-án a kereskedelmi miniszterrel egyetértve az alábbiakkal egészítette ki :263 1. Hadifoglyok ipari munkára kizárólag a politikai hatóság kifejezett hozzájárulásával, nem pedig meghallgatásával adhatók ki. A politikai hatóság azonban csak az esetben adhatja hozzájárulását, ha: 2. a kérelmező vállalat a helyi hatóság és a budapesti Állami Munkásközvetítő Intézet bizonyítványaival igazolja, hogy nem tudja a szükséges számú munkást megszerezni. 3. A vállalatnak a munkás betegsegéiyző bizonyítvánnyal kell igazolnia, hogy munkáslétszáma az igényelt hadifoglyokkal együttesen sem haladja meg a háború előtt foglalkoztatott munkáslétszámot. Ez alól csak a kereskedelemügyi miniszter adhat felmentést. 4. A kérelmező vállalat a hadifoglyok alkalmazásának ideje alatt munkásokat nem bocsát el, bérüket pedig semmilyen formában sem csökkentheti. A rendeletből egyértelműen kitűnik, hogy a hadigazdálkodásban elsődlegesen a mezőgazdaság érdekeit vették figyelembe. Az állami vállalatokat ugyancsak kiemelten kezelték, a magánkézben lévő ipari üzemek azonban a munkaerő igénylése szempontjából kétségkívül hátrányosabb helyzetben voltak. A hadifoglyok alkalmazásából társadalmi feszültségek is adódtak, jóllehet a fenti rendelet éppen ennek elkerülésére volt hivatott. Megemlíthetjük pl. a kaposvári cipészmunkások panaszbeadványát, amelyet 1917. január 29-én nyújtottak be a polgármesterhez, amelyben sérelmesnek tartották, „hogy több helybéli cipészmester orosz hadifoglyokat dolgoztat és ezáltal 8, többnyire családos munkás munkanélkülivé vált”.284 Miután a fentiekben idézett rendelet szerint hadifogoly ipari munkára csak az 106
