Szántó László: Az 1956-os forradalom Somogyban. Válogatott dokumentumok (Kaposvár, 1995)
Utószó helyett: Poldesz Albert: Visszaemlékezéseim az 1956-os kaposvári forradalmi eseményekre
lenségemet és kér, hogy térjek vissza munkahelyemre, és segítsek az „újjáépítésiben.'Illés László szerint ez a nyilatkozat „fabatkát” sem ér, jóllehet a Tanács ó'szintén gondolja. Az oroszok és az AVH a katonaság átállítása miatt a garancialevél ellenére életre-halálra keresnek. Maradok hát tovább kedves barátaimnál, várva, hogy a helyzet majd lassan mégiscsak konszolidálódik. November 19-e körül azonban be kell látnom, hogy cselekednem kell, mert ha életem veszélyeztetése nélkül nem térhetek vissza Kaposvárra, akkor menekülnöm kell Nyugatra, amíg még nem zárulnak le hermetikusan a határok. így indulok vissza november 19-én Kaposvárra. Útközben a Kaposvári Kiskereskedelmi Vállalat igazgatójával találkozók, aki autóval elvisz Somogy - jádig. Itt újra Iváncsicsékat keresem fel, akik aggályaimat megerősítik. Ok sem látják a lehetőségét egy közeli békés kibontakozásnak. Iváncsicsék este bevisznek motorkerékpáron Kaposvárra, ahol Illés Lászlóhoz vezet az első utam. Megtudom, hogy már őt is többször kihallgatták, és csak idő kérdése, hogy elvessze állását. Utána öreg barátomhoz Bodrogi Ernőhöz megyek, aki a tisztviselőtelepen lakik. Náluk töltöm az éjszakát, közben fontolgatjuk a lehetőségeket. Végül is arra a megállapodásra jutunk, hogy reggel megkérdezzük Kassai Jánost, a Megyei Tanács titkárát - akinek az őszinteségében bíztam -, hogy mit is ér a Tanács garancialevele? Ezért reggel felkeresem közelben lakó munkatársamat, Horváth Máriát, kérem, hogy menjen el a Megyei Tanácsnál Kassai Jánoshoz, közölje vele, hogy visszajöttem Kaposvárra és kérdezem, rábízhatom-e magam a Tanács garancialevelére? Kassai János szerint a Tanács őszintén gondolta a garancialevélben foglaltakat, de hatalmasabb erők; az oroszok, a katonaság és az AVH életre-halálra keresnek. Azt tanácsolja, meneküljek Nyugatra, - talán még nem zárultak le a határok — és ott váljam be, amíg a helyzet újra konszolidálódik. Kassai válasza véget vetett eddigi töprengésemnek. Nincs más választás menekülnöm kell. MENEKÜLÉS Kedd, 1956. november 20., 11.45 óra. Mielőtt útnak indultam a bizonytalanság felé, megkérdeztem Horváth Máriát, akihez mély érzelmi szálak kötöttek, hajlandó-e velem jönni, vállalni a menekülés viszontagságait és veszélyeit? Hajlandó-e társam lenni egy életen át, amely ebben a pillanatban csak bizonytalanságot, nélkülözést és életveszélyt ígért? Még most is látom a szülők ijedt és megdöbbent arcát, amikor Horváth Mária, - ettől a pillanattól kezdve a mai napig hűséges, megbízható és önfeláldozó élettársam — egy kis szatyorba sebtében pár ruhadarabot pakolni kezd. így indulunk el gyalog a füredi erdő mellett Várda irányába, majd onnét vonaton Fonyódra. A füredi erdőnél egy katonai dzsip száguld utánunk. Gondoltuk, bizony nem messze jutottunk, mert bizonyosan felismernek. Egyszer csak füstölni kezd a kocsi motorháza, a katonák kapkodva felnyitják a motorház tetejét, mi pedig megkönnyebbülten irányt változtatunk a közeli dülőútnál. Fonyódon összetalálkoztunk régi iskolatársammal, Ott Öcsivel, ő szerzett szállást egy éjszakára. 397
