Szántó László: Az 1956-os forradalom Somogyban. Válogatott dokumentumok (Kaposvár, 1995)

III. fejezet: A forradalom leverése és utórezdülései, megtorlása és meghamisítása

Az értelmiség elleni kirohanások szintén a Rákosi-korszak fénykorát idé­zik. A valódi Rákosi-Gerő-féle káderek vádaskodnak és elbocsátással fenyege­tőznek, mintha 1950-et vagy 1955-öt írnának. Csakhogy ma már más időket élünk. Az értelmiség nem fél, nincs oka félnie ezektől a fenyegetésektől és nincs szüksége a szektások bizalmára. Az értelmiség egyedül a dolgozó nép vé­leményére ad s biztosan tudja, hogy az elmúlt tragikus hetek során nem az ér­telmiség szigetelődött el a dolgozó néptől, hanem ezek a fenyegetőzős szektá­sok. Sajnos ennek a szektás felfogásnak segít a Somogyország december 18-i vezércikke, mely bizalmat hirdet ugyan, de tele van súlyos vádaskodásokkal az értelmiség ellen. Ezzel szemben mik a tények? Az október 23 utáni megmoz­dulások Kaposvárott is spontán tömegmegmozdulások voltak a Rákosi—Gerő- rendszer ellen. Ezeknek keretében született meg a népfront 16 pontja, melyet az MDP megyei vezetői is magukévá tettek. A megmozdulásokat tehát nem „egyes értelmiségi” személyek szervezték, ezek csak menetközben kapcsolód­tak bele irányításukba. Ezeknek az egyes személyeknek túlzó magatartását az értelmiség nem helyeselte, sőt az értelmiség higgadtságának igen nagy ré­sze volt abban, hogy Kaposvárott november 4-ig nem folyt vér. A Somogyi Nép­lap annak idején köszönetét is mondott a pedagógusoknak, hogy az ifjúságra gyakorolt mérséklő hatásukkal elhárították a feszültség veszélyét és kiélező­dését. Igen, az értelmiség megmutatta igazi arcát, s ezért nincs oka mentege­tőznie, mert a Rákosi-éra alatt elszenvedett mellőzés és megaláztatás ellenére megőrizte józanságát, s a függetlenség és a demokrácia jogos követelésén túl­menően egyetlen megnyilatkozása sem volt a szocialista rendszer alapjai ellen. A legerélyesebben vissza kell utasítani azt a többesszámban emlegetett vádat, hogy mérnökök és orvosok „acsarkodva követelték a kommunista és más becsületes hazafiak legyilkolását”. Ennek éppen az ellenkezője az igaz, mert az értelmiség mindenfajta törvénytelenség elkerülését hangoztatta. Az ilyen általánosító vádaskodás csak akadályozza a kibontakozást és azt a gon­dolatot ébreszti, hogy fenyegetés és megfélemlítési szándék rejlik mögötte. Igaz, „választóvíz volt az elmúlt időszak minden eseménye”, s az értelmi­ség megmutatta, hogy összeforrott a dolgozó néppel, de nem kívánja vissza az 1945 előtti reakciót, de az október 23-a előtti időket sem. A november 4 utáni időszak azonban választóvízként mutatta meg azt is, hogy kik az október 23 előtti időszak, a Rákosi—Gerő-rendszer hívei. Ezek azt hitték, hogy ismét meg­jött az ő idejük, s azzal a gondolattal, hogy legjobb védekezés a támadás, az ok­tóber 23 óta lezajlott eseményekért az értelmiséget próbálták bűnbakká tenni. Eszerint a tragikus eseményeknek nem a bűnös Rákosi—Gerő-rendszer ka­tasztrófa-politikája volt az oka, hanem az értelmiség bujtogató tevékenysé­ge. A Rákosi-rendszer maradéktalan, túlzó kiszolgálásáért a pártban, a köz- igazgatásban, a karhatalomban kapott pozíciójuk féltésében és megtartása ér­dekében ismét az előtérbe tolakodtak, vádaskodtak és túlzó tevékenységükkel sokat ártottak a feszültség csökkentése, s a kibontakozás ügyének. A diákok december 10-i felvonulása miatt röplapokon méltánytalan tá­madás érte a pedagógusokat. Mint a tényeket ismerő érdekelt szülő, kijelen­tem, hogy a diákok a tanárok és a szülők figyelmeztetése ellenére, önelhatáro­zásból rendezték a felvonulást, természetesen nem ellenforradalmi szándék­kal, hanem a szabadságjogokért harcoló Petőfi és a független Magyarorszá­gért küzdő Kossuth szellemében öntudatos ifjúi bátorsággal a független­ségért és az október 23 óta kiharcolt szocialista demokráciáért tüntettek, s a Rákosi—Gerő-rendszer visszaállítását célzó jelenségek ellen. 313

Next

/
Thumbnails
Contents