Szántó László: Az 1956-os forradalom Somogyban. Válogatott dokumentumok (Kaposvár, 1995)
III. fejezet: A forradalom leverése és utórezdülései, megtorlása és meghamisítása
2. Kovács Sándor volt kaposvári járási első titkár kb. 2—3 héten át vezette a megyei intézőbizottságot. Személyét, mint Nagy Imre egykori titkárát ambivalensen kezelték, s mint a hozzászólásából kiderült, nem értett egyet azokkal, akik a volt miniszterelnököt árulónak, fasisztának állították be. Az értekezlet nyomán kimaradt a helyi politikai vezetésből és Budapesten helyezkedett el polgári pályán. Ettől a naptól Szirmai Jenő lett az intézőbizottság elnöke, majd később a megyei pártbizottság első titkára. 228. Részlet a Siófok Községi Tanács 1956. dec. 8-i ülésének jegyzőkönyvéből (...) 3. A községi munkástanácsok feladata és működése A hajózás V. munkástanácsának elnöke részletesen ismerteti a Tanács feladatait és kihangsúlyozza, hogy a törvényes keretek között a gazdasági feladatokkal kívánnak foglalkozni és semmiképpen politikai feladataik vannak. Ennek ellenére, vannak egyes régi vezetőik akik munkájukban akadályozni igyekeznek, illetve nincsenek tisztában azzal, hogy a munkástanáccsal eggyütt miként kell az ügyeket megfelelően vinni. A munkástanácsnak azonban lesz ereje ezeket az értetlen vezetőket jobb belátásra bírni és az ilyen visz- szásságokat felszámolni. Közli, hogy amunkások ellátását mind élelmiszerben, mind pedig tüzelővel el fogj ák látni, mivel ez utóbbira vonatkozólag fel vették a kapcsolatot a Pécsi István-aknával. Javasolja a kisüdülők lakás céljára való igénybevételét. 65/1956. T. sz. Határozat. A tanácsülés a bejelentést tudomásul vette. 4. Közigazgatási tájékoztató Előadó bejelenti, hogy a legutóbbi megbeszélés értelmében a végrehajtóbizottsági tagok felkérték a tanácstagokat, hogy aktív munkát fejtsenek ki a tanács munkájában. Többen ezen felszólítás során beadták a lemondásukat többek között Borbély Lajos és Angyal József visszahívása is aktuálissá vált. Javasolja, hogy helyettük Horváth Ferenc és Tűik Ferenc tagnácstagokat válaszszák meg v.b. tagoknak, mivel elvitathatatlanul a múltban a legaktívabb tanácstagok voltak. Ezután részletesen rátér a lakásrendelet ismertetésére, hogy a községben szálingózó híreket és lakásviszonyokat mérlegelni tudják a megjelentek és ezenkívül ismertette az eddig tett intézkedéseket. Hozzászólások: Jelinek Pál: Javasolja a volt Kisker. V. épületének lakássá való átalakítását. Somos István: Véleménye szerint a Pénzügyőrséget a Járási Tanácshoz lehetne áthelyezni és jelenlegi épületét amely lakás volt ismét erre a célra használni. Dömölki Imre: Indítványozza a Mezőért-et telepítsék ki a Kossuth Lajos utcából mivel mindent tönkre tesznek és az épületet alakítsák át lakássá. A termelőszövetkezet félig kész épületét kell átadni részükre. Javasolja továbbá, hogy Miskó János udvarában még egy szobás lakás alakítható ki mely kisebb család részére kiutalható. Horváth Ferenc: Javasolja, hogy a volt B.M. konspirativ nagy üdülőt lakásnak kell átadni, a kisüdülők amely lakásnak megfelelnek visszaadandó eredeti 298