Kanyar József: Somogy a felszabadulás hónapjaiban 1944-1945 (Kaposvár, 1970)

III. fejezet Felszabadító hadi cselekmények a megye területén

nöke - éjjel-nappal dolgoztatták őket. A legféktelenebb aknazápor idején, szár, méterre az ellenségtől futóárkot ásattak velük, ezalatt otthonukat kirabolták. Mesterségesen háborút színleltek, lődöztek, hogy az emberek ne mehessenek ki az udvarukba, miközben az összes ingóságaikat ellopták. A kasszákat megfúr­ták. Mialatt a lakosok a bunkerban voltak, a lakásból, míg a lakásban voltak, a bunkerból loptak el mindent." 88 Amikor a felszabadult megyerészben az élet megindult, a közigazgatás első és legfőbb tennivalóit is a hadszíntér stratégiai követelményei szabták meg. Ilyen volt a Vörös Hadsereg frontparancsnokságának utasítására eszközölt al­ispáni rendelkezés is, amely - a felszabadított megyerészen - 13 Taszár kör­nyéki faluból 2300 munkaképes férfit és nőt és 270 fogatot rendelt ki 1944. december 13-án a taszári repülőtér rendbehozására. 89 A demokratikus alispáni hivatal legnehezebb és leghálátlanabb feladatai közé a közmunkára való kirendelés tartozott. A családért, az otthonért, a javaiért ag­gódó lakosságot - egy-egy falu 16-50 éves munkaképes férfiait és nőit - igen ne­héz volt a sokszor életveszélyes közmunkára kirendelni a Vörös Hadsereg külön­féle alakulatainak a parancsára a közigazgatási hatóságoknak. E katonai parancs­nokságok a polgári lakosság életkörülményeibe közvetlenül csak ott és akkor szóltak bele, ahol és amikor a közigazgatási hatóságok már rendelkezéseket fo­ganatosítottak. A naponta sorrakerülő közmunkák s a nyomukban járó zaklatottság arra kész­tették a falvak és városok lakosságát, főként a hivatalok, az üzemek, az intéz­mények, méginkább a községek vezetőit, hogy minél többször kérelmezzék dol­gozóik felmentését a közmunkák végzése alól. 90 A közmunkák kérdésében az állandó és napirenden levő viták lezárásául a már felszabadított megyerész alispánjának 1945. január 25-én el kellett rendelni - a német ellentámadás előtt - valamennyi 16-60 éves férfinek és 18-45 éves nőnek a közmunkára való igénybevehetőségét. Januárban szinte napról-napra kapták az egyes községek az utasításokat, hogy falvanként 50-100 munkaerőt 10-12 napra bocsássanak a katonai parancsnokságok rendelkezésére. 91 A falvak és a városok lakóit egy-egy nagyobb közmunkára, több hetes ki­rendelésre is igénybevették a várható német ellentámadás következtében. Voltak olyan közmunkák, - mint pl. 1945. január 1-én — amelyekre Kaposújlak, Tö­röcske, Zselickislak, Zseíicszentpál, Kaposszerdahely, Szenna, Simonfa és Ka­posszentjakab községekből negyven-negyven munkaképes férfit rendeltek ki éle­lemmel 20 napig tartó állatkísérésre, 92 január 13-án Várda, Kaposfüred és Somogyaszaló községekből 200, 93 január 16-án Toponárból 60, Cserénfáról és Szenbalázsról 120, 94 január 22-én Mernyéről és Somogygesztiből 60, 95 január 4-én pedig a Kaposfő község határában elvégzendő földmunkálatokra ezer mun­kaerőt rendelt ki az alispán a környező falvakból 6 napra. 96 Február 27-én Ker­cseligetről, Nagyberkiből, Kisberkiből, Rákópusztáról és Kaposkeresztúrról 250, 97 március 26-án pedig Mosdósról 130 főt és 2 fogatot rendeltek ki a me­gye vezetői. 98 A véget nem érő közmunkakirendelések alóli mentesítésekért egymás után folyamodtak a községek. Lengyeltóti is belefáradt már a közmunka kirende­lésekbe, hiszen csak 1944 decemberében 600 férfit vettek igénybe közmunkára a Vörös Hadsereg katonai alakulatai a községből. Miután 1945. január 9-én

Next

/
Thumbnails
Contents