Kanyar József: Somogy a felszabadulás hónapjaiban 1944-1945 (Kaposvár, 1970)
III. fejezet Felszabadító hadi cselekmények a megye területén
polgárőrséget szervezett a rend fenntartására és annak biztosítására, hogy az elöljáróság által kijelölt helyeket az odatelepítettek zavartalanul elfoglalhassák. Amikor a megye alispánja 1945. január 9-én kiadott nyílt parancsával megszámláltatta a megye lakosságát, mindössze csak 269 677 lélek volt összeszámlálható, s ugyanakkor a községi elöljáróságok sokhelyütt összeírták a fronttá vált területekről menekült lakosság számát is. Innét tudtuk meg — többek között -, hogy Felsőmocsoládra 820-an menekültek (1078), Polányba 1067-en (785), Darányija 1862-en (1254), Visnyére 1760-an (1018), Hedrehelyre pedig 2859-en (1300). (A zárójelekben a „felvevő" községek eredeti lakosságának a száma szerepel.) Hedrehelyre 30 községből menekültek engedély nélkül - több mint kétszerannyian, mint a község összes lakossága. Darányban is kilenc község menekültjei helyezkedtek el. A befogadó községek elöljáróságainak a kiürítettek elhelyezése és állataik élelmezése - sokhelyütt - a legsúlyosabb gondokat okozta, miután a betelepített községek nincstelen lakosságát is a felvevő községeknek kellett élelemmel, tüzelővel, állatait pedig takarmánnyal ellátni. A menekült és kiürített községek lakói a befogadó községek lakosságát valósággal kiélték, csakúgy mint a nyilas megyerész községeiben a megszálló német hadsereg tagjai tették ezt a lakossággal. Egy-egy falu kiürítését néhány óra leforgása alatt kellett végrehajtani. A reggel kezdődő kiürítést délre már be kellett fejezni. Ha pedig éjjel került sor a kiürítésre, akkor a község lakóinak nagyobb csoportokban kellett elhagyniok a falvakat. A kitelepült lakosság csak az élet fenntartásához szükséges legfontosabb eszközeit, állatait és takarmányát vihette magával, ha éppenséggel tudta. Bútorait senki sem szállíthatta el. A kiürítési parancs szerint „a polgári lakosság köteles a lakóházát tisztán és berendezetten visszahagyni, személyi értéktárgyait és az állatokat mindenki magával viheti, vagy eldughatja." Az 1944. december 26-án Barcsra érkező kiürítési bizottságnak az ottani katonai parancsnok olyan rendelkezést adott, hogy a lakosság mindazokat az értékeket, amelyeket elásni nem tud, lakása egyik lezárható szobájában helyezze el. A többi helyiséget nyitva kellett hagyni. Az alispáni kiürítési parancsokat a főszolgabírák hajtották végre, akiknek a menekülőket a kijelölt felvevő községekbe el kellett kísérniök. A kiürítések áttekinthetetlen káoszt zúdítottak a falvakra. A kevésszámú fogat és kocsi miatt a lakosság alkalmi targoncákon, vagy taligákon, kocsiderékban, többnyire saját hátán és kezében mentette szegényes holmiját. Az 1100 lelkes Lakócsa községet 17 fogat ürítette ki 1945. február 5-én. Fogat hiányában csak a legszükségesebb ruhaneműt és élelmet tudták magukkal vinni a község lakói. „A visszamaradt holmikat a lakosság jórészben elásta, vagy elrejtette, - jelentette a lakócsai körjegyzőhelyettes 1945. augusztus 4-én az alispánnak mert nagyon sok esetben, fogat hiányában, gyalogmenetben 30-50 kilogrammos csomagokkal mentek el a családok, több esetben 20-25 kilométeres távolságra, hogy helyet találjanak maguknak, mert a környező és kiürítés alá nem tartozó községek már az előző kiürítéstől tele voltak, vagy pedig bolgár, vagy partizán katonasággal voltak annyira telítve, hogy oda férőhely hiányában menni nem tudtak." 82 A felvevő községek telítettsége miatt a kitelepített községek lakossága a szélrózsa minden irányába széjjelszóródott. A felsőszentmártoni jegyző 1945. március 27-én kelt jelentéséből az is kiderült, hogy a lakosság a kiürítés következtében 15 községbe szóródott széjjel. 83
