Kanyar József: Somogy a felszabadulás hónapjaiban 1944-1945 (Kaposvár, 1970)

III. fejezet Felszabadító hadi cselekmények a megye területén

A magyarországi felszabadító hadműveletek (1944-1945.) c. kötet Guderiant - nagy sikerre. Az SS hadosztályok mindeddig megőrzött kiváló harci szelleme összeomlott." . . . „Ezekre a hadosztályokra már nem lehetett többé számítani." ... „Ebben a pillanatban - olvashatjuk ugyanott Tippelskirchre való hivatkozással - olyan esemény történt, mely úgy érte Hitlert, mint derült égből a villámcsapás. Az SS hadosztályok támadásában részt vett csapatok, köztük testőrségének osztagai, amelyekben úgy bízott, mint kősziklában, nem állták meg a helyüket: elfogyott az erejük és a hitük. Hitler féktelen dührohamában megparancsolta: le kell venni egyenruhájukról a nevével ellátott karjelzést."

79 A Vörös Hadsereg megsemmisítő visszavágásai - 1945. március 16-a és 25-e között - végleg felőrölték a németek ellenállását a megye területén. Április 1-én már az egész megyéből kiverték a németeket a szovjet csapatok, amelyek április 2-án már az olajvidék központját, Nagykanizsát is felszabadították. A front balszárnyának csapatai azonban - a német utóvédek igen szívós ellenállásába ütközvén - csak lassan tudtak előrenyomulni. E körülmény, ha lassította is, mindazonáltal meg nem akadályozhatta a Vörös Hadsereg győzelmes előrenyomulását. A németek dunántúli veresége most már végérvényesen megnyitotta a hazánk teljes felszabadításához vezető utat. Aligha lehetne méltóbban e fejezetet lezárni, mint M. Sarohin vezérezredesnek, a megyét felszabadító szovjet 57. hadsereg parancsnokának a visszaemlékezésével, amelyben - többek között - az alábbiakat örökítette meg a megyénk területén lezajlott fontosabb hadicselekményekről, különösképpen a Balatontól délre: a Pécs-Kaposvár-Szigetvár és Nagykanizsa kőzetében vívott súlyos harcokról: „Az 57. hadsereg azt a feladatot kapta, hogy a főcsapást a Pécs-Kaposvár-Nagykanizsa általános irányban mérve, zúzza szét az ellenséget a Balatontól délre és biztosítsa a front csapatainak főcsoportosítását a nyugati irányból várható csapás ellen." . . . „Miután 1944. decemberében teljesítettük a hídfő birtokbavételére kapott parancsot, kifejlesztettük a támadást Magyarország területén, főleg Kaposvár-Nagykanizsa és az erők egy részével a Dráva északi partján Barcs irányában. Az ellenség - visszavonulva nyugatnak - szívós ellenállást tanúsított. Hadseregünknek ekkor különösen elkeseredett harcot kellett vívnia Nagybajomért és Szigetvárért. A németek minden áron tartani igyekeztek Nagybajom körzetét, amely a Kaposvárból kivezető főútvonalba esett és fedezte a nagykanizsai olajmezőkhöz vezető legrövidebb utat. Nagybajomot - lövész- és közlekedőárokkal, műszaki zárakkal stb. - a védelem erős központjává építették ki. A védelemnek ez a központja többször gazdát cserélt, s csak 1945 márciusában sikerült véglegesen megtartanunk. Ugyancsak súlyos harcokat kellett vívnunk Szigetvárért és Barcsért, amelyeket a hitleristák nagyon fontos pontnak tartottak, mivel rajtuk keresztül vezettek a Jugoszláviába harcoló német csapatok legközelebbi útjai, ahonnan csapást mérhettek a székesfehérvári és nagykanizsai irányban támadó szovjet csapatok főcsoportosítására, A Szigetvárba vezető utakon 1944. december 2-4-e között az ellenség erős ellenlökésekkel igyekezett visszavetni csapatainkat és megakadályozni, hogy elérjék a város körzetét. Csak december 5-én éjjel, a 64. hadtest csapatainak északi és délnyugati irányú csapásával sikerült elfoglalnunk ezt a fontos pontot. Az 57. hadsereg támadása azzal fenyegette a németeket, hogy elvesztik a nagykanizsai olajlelőhelyeket és a városon átvezető fő közlekedési utakat, ame-