Kanyar József: Somogy a felszabadulás hónapjaiban 1944-1945 (Kaposvár, 1970)

V. fejezet Iratdokumentáció

Ügy látszik azonban nem értette meg mi ez, mert kérdést intézett a kaposvári központjukhoz, hogyan kaphattam én a Nemzeti Bizottság­tól felhatalmazást ezekre, amikor a Nemzeti Bizottság itt helyben nem alakult meg, illetve előfeltétel a pártok megalakulása. Kérte, hogy érdeklődjék a kaposvári központ, ki adott nekem felhatalmazást? Is­métlem, mutattam neki felhatalmazásomat. Már most: mi lenne a sürgős teendő? Mivel oly óriási a pusztulás, hogy ezt az atádiak saját erejükből helyre állítani soha sem lesznek képesek, elsősorban egy munkás század kellene segítségül a romok eltakarításához és az építő munka megkezdéséhez. Talán a szélső jobb­oldaliakból elsősorban lehetne egy ilyen századot megalakítani és el­látnák magukat egyelőre két heti élelemmel. Azután meg kellene állapítani, honnan lehetne téglát, cserepet és üveg anyagot, főleg azonban cserép és mész anyagot kapni a legszük­ségesebb építési munkákhoz. De szakiparosok is kellenének, főleg cserepes és kőműves és lakatos. Eljártam a bolgár katonai parancsnokságnál és kértem az aknák sürgős eltávolítását az utcákról, házakról, kertekből, mezőkről, mert az emberek addig nem is tudják a termelést megindítani. Úgy látszik azonban, hogy egyelőre nem időzik itt megfelelő, ilyen szakképzettségű katona. A nemzetőrséget sem lehet emiatt megszervezni, mert alig van ember, ezek is közmunkára vannak igénybe véve. Sürgős szüksége mutatkozik, hogy azonnal megfelelő számú csendőr jöjjön ki, mert a fosztogatások napirenden vannak. Az emberek százai kézről-kézre ad­ják a kilincset lakásomon, mindenki segítséget kér. A hazatelepítéshez is segítség kellene, mert a fogatokat, jószágokat elvitték. Ha ezer ke­zem lenne, az sem lenne elég. Olyan halott város ez, amilyen a mesé­ben szokott előfordulni, és ha nem lenne bennem a kötelességérzet embertársaim szörnyű bajában segítségnyújtás iránt, már régen vissza­fordultam volna. De csinálom, ameddig erőm és szerény képességem engedi. Kérem, kegyeskedjék közölni a fentieket az Alispán Úrral is. Örömmel veszek bármily útbaigazítást. Nagyatád, 1945. ápr. 9. Kitűnő tisztelettel igaz híve: Dr. Freller Andor." Forrás: SNB iratok 211/1945. ÍZ. 48. 1945. ápr. 10. Visszaemlékezések a földosztásról A földosztásra így emlékezett vissza dr. Szabó Ferenc, a Megyei Földbirtok­rendező Tanács első elnöke: „Amikor a Földbirtokrendező Tanács megalakult, bemutatkozó lá­togatást tettünk az Ellenőrző Bizottságnál, Vorobjev ezredes volt az Ellenőrző Bizottság parancsnoka és a földrendezéssel kapcsolatban az

Next

/
Thumbnails
Contents