Kanyar József: Somogy a felszabadulás hónapjaiban 1944-1945 (Kaposvár, 1970)

V. fejezet Iratdokumentáció

Sérsckszőllös községbe lett a hulla hatósági engedély mellett vissza­szállítva, Amidőn tisztelettel bejelentem, hogy az orvosrendőri hullaszemlét megtartottam, és az elhalt egyének eltemetésére az engedélyt meg­adtam, kérem bejelentésem tudomásulvételét. Tab, 1945. évi március hó 16. Bernáth főszolgabíró." Forrás: SAI 1080/1/1945. 34. 1945. márc. 17. A Nemzeti Parasztpárt megyei szervezetének megalakulása A Függetlenségi Frontba tömörült pártok megyei szervezetei közül - So­mogyban - legkésőbb a Nemzeti Parasztpárt alakult meg, amelynek a tagjai ­1945. március 23-án - jelentek meg először a Megyei Nemzeti Bizottság ülésén, „Határozat. A Nemzeti Paraszt Párt Somogy vármegyei szervezetének megala­kítását tudomásul veszem és egyben felhívom a Paraszt Párt megala­kítását és intéző bizottságát nálam bejelentő Paál Sándor kaposvári (Pécsi utca 4. szám) és Egyed István kaposvári (Arany utca 1. sz.) lakósokat, hogy a párt hivatalos helyiségét, vezetőségét, a megalakí­tásról szóló jegyzőkönyv egy példányát, valamint a pártnak a várme­gyei Nemzeti Bizottságba kiküldött 4 tagját nálam 8 nap alatt je­lentse be. Erről Paál Sándor és Egyed István kaposvári lakósokat, a kapos­vári m. kir. rendőrkapitányságot értesítem, határozatom egy példányát pedig a Somogy vármegyei Nemzeti Bizottságnak megküldöm. Kaposvár, 1945. március hó 17-én. Stephaich alispán." Forrás: SNB 77/1945. 35. 1945. márc. 21. Kálmáncsa termelési költségvetése és munkaterve A termelési csata vezérkarai a falvakban a termelési bizottságok voltak, ame­lyek termelési terveket és munkaterveket készítettek a tavaszi mezőgazdasági munkák elvégzésére. A tervek nemcsak a község parasztjaira, hanem a volt uradalomra is kiterjedtek. íme, a kálmáncsaiak tervezete:

Next

/
Thumbnails
Contents