Kanyar József: Somogy a felszabadulás hónapjaiban 1944-1945 (Kaposvár, 1970)

V. fejezet Iratdokumentáció

igazítják el a szállásokba és közlik a csoport vezetőjével az étkezés kiosztás, lótáp, eü. ellátás stb. helyét. Az elhelyezést célszerű a főút mentén, éllel a túlsó kijárattól kezdve, megkezdeni, hogy a másnapi menet minden körülményeskedéstől men­tesen megkezdhető legyen. A járművek az udvarokban, rúddal az út felé álljanak. Az úton éjjelezni egészségügyi és forgalmi szempontból káros és tilos. A csoport leventeifjait híradó, küldönc, szállásellenőrző, stb. szol­gálatra, míg a leventeleányokat és a párt női szervezeteit gyermekek és reászorulok támogatására, főzésre stb. használják fel, mind a menet­csoportoknál, mind a fogadó községekben. A lovak ápolására (vasalás, éles sarok), nemkülönben a járművek karbantartására, megrakására nagy gondot fordítsunk, (egy-egy kocsira két-három családot számítva, lehetőleg az alábbi cikkeket rakjuk fel: élelmiszerekből kenyeret, zsírt, lisztet, szalonnát, füstölthúst, élőszár­nyast, lekvárt, mézet, hüvelyes főzeléket, száraztésztát, sót, hagymát, kisgyermekeknek darát, zabpehelyt.) Az edényből családonként a leg­szükségesebb lábast, tányért, lábbelit, csuport, mosdótálat. A ruhá­zatból felsőruhát, melegtakarót, lábbelit, törölközőt, zsebkendőt, inget, alsónadrágot, dunyhákat. Ezenkívül szappant, varrószerszámot, gyu­fát, petróleumot, viharlámpát, kéziszerszámokat, kalapács, fejsze, balta, ásó, lapát, továbbá lovaknak egy zsák zab, itatóveder, kötőfék, ist­ráng. A szekérnek pótkerék. Az orvos orvosi táskát, a kovács meg­felelő szerszámot vigyen magával. Patkó, patkószeg legyen. Iparosok, mesteremberek legfontosabb szerszámaikat hozzák magukkal. A kocsikat ponyvával, gyékénnyel, sással, vagy deszkával fedjük be. Értéktárgyak, ékszerek, órák, igazolványok, okmányok, szerződések, takarékkönyvek, pénz, iparigazolvány, iskolai bizonyítvány, oklevél, származási és illetőségi okmány ne maradjon el. Ezt a község elöljáró­sága a lakossággal iskolázza. Egy-egy menetcsoport kettő-három alcsoportra tagozódhat, lovas­kocsik, ökrösfogatok, traktorral vontatott szekerek. Utóbbiakon lehet a község vagyona. Jó állapotban levő kerékpárok kiváló szolgálatokat tesznek. Kívánatos, hogy minden menetcsoportnak legyen egy-két üres szekere is. (Betegszállítás, eltört szekér pótlása stb.) Légiveszély esetén rejtőzni kell. Éjjelezési helyeken megfelelő számú légóárkokat kell létesíteni. Minden csoportot a község, járás, város stb. kijelölt közigazgatási vezetősége vezeti. Munkájában a csendőrség, rendőrség, nyilaskeresztes párt kijelölt része, továbbá leventék, cserkészek stb. támogatja. Meg­jegyzendő, hogy a visszamaradásra kijelöltek családtagjai nem marad­hatnak vissza. 4. A harmadik ütem végrehajtása után is visszamaradásra kötele­zendők: polgármester, községben a jegyző, ahol nincs, ott a bíró, eze­ken kívül még a közellátási vezető, ipartelepeknél, bányánál a szak­minisztérium megbízottja, a nyilaskeresztes pártszolgálat vezetője, személyére, továbbá a csendőrség, rendőrség, tűzoltóság és a nyilas­keresztes párt helyi szervezetének 1/3-ad része, valamennyien család

Next

/
Thumbnails
Contents