Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

VIII. A Tanácsköztársaság Somogyban (1919)

kasok.Még a kisbirtokosság sem tudta megteremteni a lehetőséget — csak a városközeli kedvező piaci lehetőségek kivételes eseteiben — a kulturális javakban való részesedésre, nem jutván számára orvosságra és gyógykezelésre sem elegendő pénz, még petróleumra is kevés! Ezért volt a téli estéken a magyar falvakban este 19—20 óra után csak egy-két világos ablak; ezért jutott kevés parasztfiú a közép- és a főiskolák padsoraiba! A törpebirtokos és a föld nélküli faluvégi bérmunkásság pedig még a legcsekélyebb kulturális lehetőséggel sem rendelkezhetett! III. Az agrárreform és a második világháború után bekövetkezett agrárforradalom között igen lényeges volt a különbség. Míg ugyanis az ellenforradalom agrárreformjai a földbirtokok »helyesebb« megoszlására törekedtek, az agrárforradalomnak már a paraszti birtokviszonyok helyesebb integrálása és nivellálása volt a legfőbb következménye. Míg az agrárreformok idején a Kisgazdapárt lehetett a legfőbb motor, a második világháború után éppen ez a párt vált a földosztás legfőbb fékező erejévé. Ugyanígy: míg az ellenforradalom politikai közvéleményében e kérdés kapcsán semmiféle radikalitás nem jelentkezhetett, e radikalitás csupán az ország legbátrabb és legharcosabb ellenzéki politikusainak a megnyilatkozásaiban kapott hangot. Illegalitásban élt és dolgozott — főként Budapesten, de vidéken is — a Kommunista Párt. A párt programjában jelentőségének megfelelő helyet foglalt el a radikális földreform, a munkás- és parasztszövetség. Szóban és írásos propagandájában hirdette a nagybirtok felosztását; a földet az igazi gazdájának a dolgozó parasztnak kell adni. Ez szerepelt programjában az 1939-ben megalakult Nemzeti Parasztpártnak is. E két párt szoros elvi és operatív együttműködésben harcolt a haladó népi írókkal, akik igenelték a földreformot, s műveikben bemutatták: milyen embertelen körülmények között éltek a latifundiumok béresei, cselédei, a nagybirtokok sommásai és a kevés földű vagy nincstelen napszámosok. A földreformmal kapcsolatos politikai radikalizmus a felszabadulás után már hivatalosan is össznépi programmá lett. Mindezek ellenére a magyar mezőgazdaság történetében a 20-as és a 30-as évek földreformjait a 45-ös földosztás organikus előtörténetének kell látni, még akkor is, ha azok hazánkban és Lengyelországban a legkisebbek, a legjelentéktelenebbek voltak Közép- és Kelet-Európában. Köztudottan e két ország maradt lényegében a két világháború között — az angol irodalom szerint is — a két »unreformed« ország. Ennek a reformnak valóban nem volt — ellentétben a román, a szlovák és a jugoszláv földreformmal — semmiféle nacionalista jellege, nem is tűzött maga elé közgazdasági célokat, általa csupán ahhoz járult hozzá a birtokostársadalom, hogy a reform mérsékelt, éveken keresztül áthúzódó legyen, s olyan, amely az agrárstruktúrát és a termelést nem veszélyezteti, s esetleges radikalitásával a két háború közötti bel- és külpolitikai egyensúly hatalmi viszonyait sem érinti.

6 A felszabadulás történelmi fordulójának kellett bekövetkeznie ahhoz, hogy 1945-ben véglegesen tárgyalóasztalhoz ülhessen a földkérdésben a magyar nép. »A győzelmek útján gyorsan haladó Vörös Hadsereg — írta Illyés Gyula: »Dunantul népéhez, a felszabadult béresekhez, napszámosokhoz, summások-