Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)
VIII. A Tanácsköztársaság Somogyban (1919)
is legalább 50 %-ban kimerült emberek benyomását teszik. A II. és III. kategóriánál ezek a jelenségek fokozottabban tapasztalhatók. A II. kategóriába kellett sorozni az alkati gyengéket, a gyengén fejletteket is, mert ezeknek a száma oly nagy, hogy azoknak kórházi leadása lehetetlen volna. Feltűnő volt egyébként, hogy az alkati gyengeséget mutatók nagyrészt nem a ho. eredeti alakulataiból, hanem főleg a ho.-hoz csak a Bugyonnij-ban bevonult menetszázadok embereiből adódtak, amiből azt a következtetést lehet levonni, hogy ezek a menetszázadok igen selejtes emberanyaggal indultak el, s komoly esetben alkalmazva, már csak testi állapotuknál fogva is, alig állták volna meg a helyüket. Az erőállapotot befolyásolja még: az alább még kifejtett nagyfokú elférgesedés is, mely az állandó viszketés miatt az emberek éjjeli pihenését lehetetlenné teszi. 3. Egészségügyi helyzet: a) A legfontosabb jelenség az összlegénység általános elférgesedése. Ez kivétel nélkül mindenkinél tapasztalható, nagyobb százalékban tetvesség, kisebb százalékban rühösség, illetve mind a kettő egymás mellett: az állandó vakaródzásból keletkezett bőrsérülések fertőződéséből sebek, fekélyek, furunkulusok és ezekből beállott további fertőzések, phlegmonák nagy számmal szerepelnek. Mint elősegítő momentum szerepel: a fehérnemű hiánya, illetve teljes lerongyolódása; továbbá a szappanhiány, amely nélkül még a meleg vízben való mosakodás is teljesen eredménytelen, a zsúfolt elhelyezés; s az, hogy maguk az elhelyezési körletek is a lakosság által fertőződtek. A betegség elleni küzdelem a legnagyobb nehézségekbe ütközik, mert megfelelő gyógyszer sem áll rendelkezésre; az eü. szeroszlop minden anyagát elveszítette s új szeroszlop kiküldéséig kellő anyag nem vételezhető fel; de az új fertőződést nem lehet elkerülni, mert a ruházat hiánya miatt a váltás nem vihető keresztül. Szükséges volna, hogy hetenkint legalább egy nap teljesen a tisztálkodás céljaira legyen fordítható. b) Az ellenálló képességében csökkent emberek nagy számánál lépnek fel meghűléses és influenza szerű hurutos betegségek; ezeknek a fokozódására most az olvadással váltakozó hűvös időjárás mellett, főleg a lábbelik megviselt állapota miatt különösen nagy számban lehet számítani. Ugyancsak a lábbelik átnedvesedésére vezethetők vissza az elég gyakori vesegyulladásos esetek, melyek nagy vizenyővel járnak (a III. kategóriából több eset tartozik ezek közé). c) A fagyás legsúlyosabb esetei valószínűleg már a menetek folyamán kórházba kerültek. Egyes kéz- vagy lábujjak lelöködésével, vagy több új, már sarjadó javulásával járó fagyásokat a II. kategáriába soroztuk (2-3 heti pihenésre szorulók). 4. A legénység psychikus állapota: A túlnyomó többségnél nyomottságnak és sokaknál lethargiához hasonló állapotnak minősíthető, melynek forrása: a kimerültség, a férgesség és a lerongyolódás. 5. A ruházat állapota: A fehérneműhiányt már fentebb jelentettem. Az ingek, ahol vannak, rongyokban lógnak az embereken. E téren aránylag a 12. gy. e. legénysége van ellátva a legjobb fehérneművel, bár itt is sok a rongyos ing. A felső ruházat is nagy fokban elrongyolódott —, az embereknek a térde, ülepe kilátszik, a bakancsok elnyűttek, soknak lejár a talpa és igen sok átereszti a vizet, ill. átázik.