Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

VIII. A Tanácsköztársaság Somogyban (1919)

nyári vakációmban olvastam át. Bejárhattam a saját könyvtárába is, nem irányította olvasmányaimat, amolyan mindenevőként engedte, hogy könyvesszekrényéből azt a könyvet emeljem ki, amelyiket akartam. Precíz, mintaszerű és fegyelmezett életével neki köszönhetem azt is, hogy megtanította a szépen csengő Szenczi-Molnár zsoltárokat és a szép egyházi dicséreteket, amolyan előénekesként még az orgonajáték alapvető ismereteire is megtanított. Soha nem tudom elfelejteni azokat az ünnepi alkalmakat, amelyeken orgonaszó, vagy harmónium kísérettel énekeltetett akár a templom kórusán, vagy az iskola alkalmi színpadain. Lerakva a genfi zsoltárokon keresztül a magyar művelődéstörténet jelentős alapjait is az életemben. Iskoláim és tanulmányaim után „fel-fel dobott kőként" hullottam vissza szülőmegyém székhely városába, ahol is már 40 esztendje dolgozom a megye másfél méteres falú archívum-oratóriumában, amelyben előbb a szülőföld történetét ismertem meg, majd kitekintve ablakaiból a táj és az ország történetét. Nagy dolog a szülőföldtörténet! Nekem is az a véleményem, hogy aki megírja szülőföldje történetét nagyobb és értékesebb munkát végez, mintha egyetemes történelmet írna. Életutam legfőbb jellemzője a „fel-fel dobott kő" elégtétele volt a szülőföldön. El lehet indulni a kaposmérői—újlaki népiskolából a világ felé, s vissza is lehet térni... sőt talán a visszatérés lehetősége minden kiemelkedés legnagyobb elégtétele. A hűség a szülőföldhöz a legnagyobb emeltyűje a táj felemelésére való törekvésnek. A szülőföld szeretetének a mértéke és mutatója a temető is, amely cementként fogja össze a múltat a jelennel. A szülőhazát és a temetőt keressük először mindenütt lelki szemeinkkel. Az idegenek nem tudnak búcsúzni sírjainktól, csak bennünket köt a tájhoz a temető. Ezért kérem én arra, hogy falvaink vezetői és elöljárói törődjenek többet a temetőkkel, a művelt népek mintájára. Költőink nagyon sokat írtak már a szülőföld fogvatartó erejéről. Igazat adok Horváth Imre nagyváradi költőnek: akinek szárnya van, az elrepülhet. Aki azonban gyökeret vert a tájban, az nem mozdulhat. így élek én is itt a közelben olyannyira, hogy úgy érezhetem: a mérői és az újlaki harangok minden nap bejönnek utánam a városba. Forrás: Kanyar József: Kései rekviem a szülőföldért. Elhangzott Kaposmérőben. 321. 1939. szeptember 28. Megérkeztek Somogyba a lengyel menekültek Amikor Hitler 1939. szeptember 1-én Lengyelország megtámadásával kirobbantotta a második világháborút, nagyszámú lengyel polgári menekült került megyénkbe, ahol a megye és a járások vezetői több községben, főként balatonparti üdülőkben helyezték el őket.