Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

VIII. A Tanácsköztársaság Somogyban (1919)

amely így megépítve nem lenne egyébb tűzfészeknél. Szerény véleményünk az, hogy a legtöbb szegény ember töméssel tud építeni (tégla hiányában), már pedig itt e trágyadombon ilyen építés teljességgel lehetetlen. A másik hely a téglavető körül terül el, amely egy mocsaras terület, mivel a Veszprémi Káptalan évtizedek óta e földből termel ki téglát. A szónak szoros értelmében tehát kihasználhatatlan. Legyen szabad itt azt is megjegyezni, hogy mindkét helyen azokat a kis területeket, amelyek talán használhatók már eddig is saját béreseinek és hajdúinak adta oda házhelyül. Kegyelmes Urunk! A járási bizottság egyoldalú, s határozottan rosszakaratú volt velünk szemben, holott semlegesnek s igazságosnak kellett volna lennie. A Veszprémi Káptalan iránti rokonszenvét kimutatta, — hozzánk azonban egyetlen megértő jó szava sem volt. Úgy tárgyaltak velünk mint valami bűnösökkel, — csak úgy félvállról, szívtelenül. Kitűnik ez abból is, hogy nyilatkozataik még reánk szegény emberekre nézve is (akik pedig sokat elnyelünk) meglepőek voltak. Ketten vagyunk rokkantak e hat tagból álló bizottságban. Akkor, amikor e bizottság egyik tagja, névszerint Pintér Gábor 50 százalékos rokkant kérte a Csáráa rétet kiosztandó házhelyül, Pöshl Béla, a Veszprémi Káptalan helybeli tiszttartója így felelt: »Golyo kellene a fejükbe, nem a Csardaret!« — És mikor hivatkoztunk arra, hogy a községi képviselő testület is ezt jelölte ki házhelyül, így válaszoltak: »az semmi!« — »hat még egy lóláb nem kellene?« — S amikor látták elégedetlenségünket, a bizottság egyik tagja így felelt: »No menjenek a miniszterjükhóz, ha nem tetszik!« Nagyméltóságú Miniszter Úr! Felháborodott szívvel írjuk le mindezeket! A harctér pokoli szenvedéseit átéltük, rokkantak, nyomorultak vagyunk! A golyó és gránát már megszaggatott, s részint tehetetlen nyomorékká tett bennünket, s mégis van olyan lelkiismeretlen, a harctér viszontagságait még messziről sem ismerő ember, aki golyót kíván a mi fejünkbe? Golyó már volt abban Kegyelmes Urunk! Kihullott vérünket szentségtelenítik meg, amelyet értük is ontottunk, hogy itthon jólétben élhessenek, és sebeinket gyalázzák meg? Hát ki az, aki már egyszer az elismerés hangján sem tartja lealázónak beszélni velünk? Rongyosak, szegények vagyunk, de a becsület és hazaszeretet nagyobb lánggal él szívünkben, mint ama minket vérig sértő jó urakban! ítéletet, igazságot kérünk, Kegyelmes Urunk! Itt nem mindennapi dologról van szó, amely mellett talán szó nélkül lehetne elhaladni! Itt a törvénytiprás és a törvénnyel való szembeszállás uralmát éli! Tudják jól, hogy Kegyelmes Urunk a mi büszkeségünk, atyánk és erős várunk, s még Önt sem átalkodnak kigúnyolni ilyen kifejezésekkel: »No menjenek a miniszterjükhöz, ha nem tetszik« — tudván, hogy ezzel minket sértenek! Hazafiúi kötelességnek tartjuk ezt bejelenteni, s szigorú megtorlást kérni! Mert bár szegény munkások vagyunk, de azért tudjuk, hogy a »magyar kormany« iránt tisztelettel vagyunk kötelesek viseltetni, a Kegyelmes Urunk nemcsak a mi miniszterünk, hanem az egész országé, aki iránt mindenkinek, mégha a Veszprémi Káptalan is az, tisztelettel és engedelmességgel kellene viseltetni. Mert kérdezzük: vájjon feltámadhat-é édes hazánk sírjából, ha ilyen kijelentések hangzanak el még ma is? Nem is említjük meg, hogy járásunk nemzetgyűlési képviselője ellen hasonló kifejezések hangzottak el, s olyan káromlásokat szórt ajkuk, amelyek nemhogy úri emberek szájára nem valók, de egy hivatalos bizottságra nézve egyenesen szégyenletesek és lealázok is! Nagyméltóságú Miniszter Úr! Legyen szabad kifejeznünk, hogy mi a Veszprémi Káptalan által felajánlott területeket használhatatlansága miatt el nem fogadjuk. Eme nagy kiterjedésű birtokból nem ilyet érdemlünk! Kérünk egy pártatlan, semleges bizottságot, amely részrehajlás nélkül ítélkezzen. Szíveskedjék ez ügyet megvizsgáltatni, mert itt arra mutat minden, hogy a függelem meglazult, a vidéki nagybirtokok fejei basáskodnak, a törvényt mellőzik, s a szegény embert gőgösen kikacagva kérelmével elutasítják úgy, mintha örökké örökös urai lennének e földnek, amelyért vért nem ők, hanem mi hullattunk és fogunk ezután is hullatni. Kérünk szigorú megtorlást, s a törvénynek érvényt szerezni, ha kell nem válogatva az eszközöket sem, mert itt dacos, szívtelen emberekkel, a nép ellenségeivel van dolgunk.