Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850—1944)

Az ítélet nyomban kihirdettetett, azt tudomásul vették anélkül, hogy akkor megfellebbezték volna, csak később, az ügy teljes bevégezte után jöttek oda többen az intéző magánlakására és fellebbezésüket szóval jelentették be. Ezen ügyre vonatkozó összes iratokat még egy meg nem jelenő félnek kihallgatása után fogom a közigazgatási bizottságnak felterjeszteni. Igal, 1905. június hó 7-én. Főszolgabíró helyett: Bogyay szolgabíró.« Forrás: Igali járás főszolgabírójának iratai 229 kih./1905. sz. 214. 1905. A kaposvári munkások sztrájkjai I. »A kőművessztrájk. A kaposvári kőművesmunkások már öt nap hevertetik munkás két karjukat. Már öt nap óta sztrájkolnak, de még egy fikarcznyi eredményt sem értek el. Az igaz, hogy nem engednek feltételeikből, de a munkaadók is daczolnak. A vállalkozók és építőmesterek azt állítják, hogy semmi körülmények között sem teljesíthetik a munkások követeléseit, mert az egyenlő volna a vállalataikra való ráfizetéssel. És ilyen körülmények között inkább nem vállalnak építkezéseket. Jó, jó, de ki fizeti meg a szegény munkások elfecsérelt drága munkaidejét? Leghelyesebb volna, ha a hatóság venné kezébe a békekísérletezést.« Forrás: Somogy Hírlap, 1905. március 5. II. Lényegében a kaposi munkások bérharcai is azonos tőről fakadtak, mint az aratósztrájkok. Jellemző volt a bérharczra az a körülmény is, hogy a 30 %-os bérkövetelést, miként fújta fel a helyi burzsoázia lapja 100 %-ra. A szabómunkások — a helyi lap hasábjain — az alábbiakban indokolták bérharcuk jogos voltát: »Igen tisztelt Szerkesztő Úr! B. lapjának folyó hó 28-i számában »Szabomunkasok sztrájkja Kaposvaron« című cikkre vonatkozólag bátrak vagyunk kijelenteni azt, hogy b. lapjukat igen tévesen informálták. Nem felel meg a valóságnak az, hogy mi olyan követelésekkel álltunk elő, ami teljesen lehetetlen volna. A munkaviszonyok már olyan rosszak voltak s helyzetünk javítása már annyira aktuális kérdéssé vált, hogy magunk kezdtünk jobb munkaföltételek kivívásának a módjai felől tanácskozni. így tehát az sem felel meg a valóságnak, hogy bennünket szocialista agitátorok bujtogattak fel. Hogy helyzetünk mennyire tarthatatlan volt, arról meggyőzhetünk minden igazságosan gondolkozó embert. Átlagos jövödelmünk a heti 16 korona. Sőt még kevesebbet számíthatunk, ha tekintetbe vesszük, hogy az év kétharmad részén át nem dolgozunk, (ún. rossz munkaidőben) és ebből a csekély keresetből kell megtakarítanunk annyit, amennyi létfönntartásunkra elegendő, ezen másik kétharmadra is. Helyzetünk már teljesen tarthatatlan volt s ez késztetett bennünket arra, hogy azon úgy segítsünk, ahogy lehet. Vannak közöttünk családos emberek, akik egész éven át a legnagyobb