Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

III. A magyar középkor Somogy vármegyéje (V—XVI. század)

A somogyi ispán tehát »sajategyhazat«, »sajatmonostort« (ecclesia propria-t. Eigenkloster-t, Eigenkirché-t) alapított, amely felett szabadon rendelkezett, s halála esetére az örökös kijelölését a királyra bízta. Ez az Ottó-féle oklevéltöredék igen jelentős új adatokkal szolgál megyénk kora középkorára. E nemzetiségi monostor — amelynek a feltárását Nagy Emese régész végezte, ahol is két egymástól teljesen független épülettest: egy nyolcszögű kápolna és magának a kolostor épületének az alapjai kerültek a felszínre - »annak a XVI. századi szekularizációs folyamatnak a néma tanúja - mint Kumorovitz Bernát mondja - , amely a világi és az egyházi nagybirtokok között a politikai hatalom megszerzéséért megvívott harcnak volt az eredmenye«, s amely - végül is - a XIV. és a XV. századi hatalmaskodásoknak esett áldozatul. Diplomatikánk legelső és legbecsesebb kincsei közé tartozik az a magánoklevél, amely Szepesi Jakab országbírónak Visegrádon 1377. febr. 28-án kelt ítéletlevelét tartalmazza, s benne Ottó somogyi ispán 1061-i oklevelének kb. 975 szavas interpolált, s részben összevonás útján rövidített szövegét. Az értékes oklevelet 1957 nyarán találta meg Kumorovitz L. Bernát professzor az Ühtritz-Amadé család levéltárának az Országos Levéltár által lefényképezett filmanyagában. A zselicszentjakabi bencés monostor alapításáról szóló pecsételetlen oklevél jelentős forrása a korai magyar feudalizmus történetének. Eredeti szövegét Györffy György szabályzata szerint és közreműködésével Kumorovitz L. Bernát adta közre a Tanulmányok Budapest múltjából. XVI. (Bp. 1964.) kötetében. A jelentős oklevél Kenéz Győző fordításában így hangzik: »Én Ottho, Gewr fia, a Gewr nemzetségből, Somogy vármegye ispánja, mivelhogy Isten félelme és a mi uralkodónk jóakarata nyomán gazdag vagyok és bővelkedem mindenféle vagyonban, s minthogy folytonos elmélkedésem lelkem üdvéért, erre indított, — tanácsot kértem a lelki atyáktól, hogy mi módon üdvözülhetnék. Megkapván pedig a bölcsek tanácsát, hallják meg az összes keresztények mindazt, amit sok napon át határoztam el lelkemben, azt ti., hogy hogyan kezdettem meg és hogyan valósítottam meg e művemet Krisztus dicséretére és dicsőségére, valamint az Isten anyja, Mária, Szent Jakab apostol s Isten minden szentjeinek tiszteletére. Tehát Szt. Jakab apostol helyén, amely a Kapus nevű folyó partja mellett van, volt az előbb említett szent tiszteletére szentelt templom, mely szerfölötti régisége és elhanyagoltsága miatt már pusztán (elhagyottan) állt. Én ezt látva, az isteni szolgálatokra és a szerzetes testvérek monostoralapítására szántam s miután az ott lakó népnek más birtokot találtam, azt a földet uramtól Isten és Szent Jakab számára kértem és ki is eszközöltem. Ennek a földnek határa pedig a Luppa vize felett a Pica-hidtól egészen Kapus-ig vezet s minden, ami csak e határon belül van: Szent Jakabé. Ugyanennek a területnek egyéb határait is rendre tartalmazza e levél. Ugyanazon a birtokon van hét ekealja föld, mely az apáté s 16 szántóvetőtelek, tizenöt szolga-telek, huszonnégy szőlőműves ház; van egy fafaragó, van egy malomkő (esetleg molnár) is malmával, egy kanász, egy marhapásztor. Az ispán (ti: Ottó!) feleségére két ekealjnyi föld marad, egy malomkő a malmával (mola cum molario), de ezt az ő halála után senki sem kapja vissza. Az apát pedig azokat az áldozó papokat helyezze azokba, akiket ő választ ki. Hasonlóképpen Szt. Márton faluját is Szt. Jakabnak adtam, a mi földünkkel és ugyanazon helység minden földjével együtt; ahol is 34 telek volt, az ottlakók közül huszonhármán szolgáltatásköteles szolgarendüek, azaz minden esztendőben szolgáltatnak egy jószágot, tíz mérő (esetleg csöbör) búzát, ugyanannyi árpadarát, lovaik s kocsijaik pedig álljanak az apát hatalma alatt. Egy eke ott az apátnak szánt és hat telken a fürdők munkásai vannak (!) (»et sex mansiones operarii sunt Baineorum«),