Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

II. Somogyság az őskőkortól a római birodalom bukásáig (I.e. őskőkortól — i.u. V. század elejéig)

behálózták a faeke megjelenése és használata következtében fellendült földművelés fejlődése nyomán. A korai vaskorszakra utalnak a Rinyaszentkirályon feltárt katonai eszközök, a késői vaskorban pedig a Nagyberki melletti Szálacska dombi magaslat volt a kelták dunántúli centruma. A négy évszázados római uralom már Felső-Pannóniához csatolta e területeket, jelentős táborhelyek és utak építéséhez fogván hozzá, ez idő tájt építve a légiók számára a későbbi megye területét kelet-nyugat irányban átszelő hadiutat is. A szőlőművelést e tájon meghonosító római uralom egyik virágzó városa a megye területén Ságvár volt. Irodalom: Draveczky Balázs —Sági Károly—Takáts Gyula: A Somogy megyei múzeumok régészeti adattára. Kaposvár 1964. Kocztur Éva: Somogy megye régészeti leletkatasztere. Régészeti füzetek. Ser. II. 13. Magyar Nemzeti Múzeum 1964. Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. I. kötet. Bp. 1963. 247. o. A Möns Ferreust a szláv Zselic név (vö. szláv zelezo »vas«) lehetséges fordításának tartja. 5. I. e. 4000-i. e. 2500 Neolitikus település Kaposvárott Megyénk területéről a Magyar Nemzeti Múzeum 1843 óta vezeti régészeti lelőhely-nyilvántartását. így tartjuk számon a régészeti irodalomban már a múlt század óta ismert Kaposvár—Olaki dűlői lelőhelyet is. 1931 nyarán Gönczi Ferenc, a Somogy megyei Múzeum Egyesület ügyvezető igazgatója az itt talált őskori leletek lelőhelyének abszolút és relatív kronológiai datálását kérte Móra Ferenctől. A neves írótól, Szeged tudós múzeumigazgatójától az alábbi választ kapta: »Somogyi Könyvtár és Városi Múzeum, Szeged. 514. sz. Szeged, 1931. november 31. Igen tisztelt Titkár Uram! Négy-öt hetes orbánc után indulóban vagyok a megérdemelt szanatóriumba, s így szíves soraira csak futtában tudok felelni. A faltöredék kora kétséges — a középkortól le az őskorig, a magam részéről úgy anyagában, mint festéséből inkább középkorinak tartom; igaz, hogy a bichrom festés őskori cserepeken is előfordul, de faltapasztásról eddig nem ismerem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy amit eddig nem találtunk, az máshol elő ne fordulhatna; hiszen magam is ásatok olyan meglepő dolgokat, amelyek fölforgatják az eddigi elméleteket s amiket meggyanúsítanék, ha nem magam szedném fel őket. A cserepek mind a neolítikum-ból származnak, vagyis a csiszolt kőkorból, s koruk körülbelül 5000 év; a meandroid díszítésű darabok szerint a kornak a végéről valók, amely a mi vidékünkön már rendesen a rézkorral keveredik. A cserepekkel egyidős az állatcsont is, csak régészeti értelemben őskori, geológiailag nem „őslény". Nem diluviális, hanem alluviális, fiatal szarvasmarha koponya töredéke. Mivel csontvázakról nem méltóztatott említést tenni, bizonyára nem temetőről, hanem lakóhelyről van szó, erre vall a cserepek töredékvolta s az állatcsonttal való előfordulások is. Azt hiszem hamus-gödrök, tűzhelyek nyomai és hulladék-vermek vannak ott. De valószínű, hogy valahol közel lehet a temető is, mert az ősember nem ment messzire a temetkezéssel — olykor a putrijába temetkezett is. Ami az ó-halmi ősök nemzetiségét