Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

I.

Kétségkívül sok szép erdő helyét meglepte az azelőtt ismeretlen gyalogfenyő; a kiirtott helyeken itt-ott kerekre puffadva a föld: avatatlan ember könnyen kunhalmoknak nézné, holott nem egyebek kilúgozott hamudomboknál, mert ezeknek az erdőknek egyedüli ipara a hamuzsír, s legfeljebb a szénégetés volt.« »Mintegy négyszáz apró község, major és puszta, mindegyiknek háta mögött a vár, az erdő: hét szolgabíró és nyolc úriszék tartotta fenn bennök a rendet. És a faji jelleg, az ősidőkből átszármazott függetlenségi hajlam, mely a viszontagságos harci korszakokban makacssággal és furfangossággal fegyverkezett, mely készebb volt erdőre szaladni és bujdosóvá lenni, mint magát a legkisebb fegyelemnek vagy fenyítéknek alája adni, s mely megtámadhatása esetén elszánt ellenállásban nyilatkozott.« »A megye három sarkán elterülő hegycsoport — inkább hegyes vidék — számtalan domborulatain díszlik a szőlő és az erdő. E hegyi erdők szerencséje az utak hiánya vagy rosszasága volt, mely miatt a szállítás sok nehézséggel és költséggel járt, s így kevesebb pusztulásnak voltak alávetve, mint síksági testvéreik. A filoxerának azonban, mely a szőlő tövére vetette fogát, nem állotta útját semmi s ma már nem a szőlőültetvényeket, hanem azoknak csupán helyeit kell és lehet számba venni. Az egész Külső-Somogy Balatonra néző dombjai pusztulóban vannak, a látrányival együtt mely borával a többi fölött kitűnt. A Drávára dűlő hegycsoport királya a zákányi volt : ugyanezen csoportnak szép gesztenyeérdői Iháros-Berény határát ékesítik. A természeti szépségekben meglepően gazdag Zselicz lejtői szintén jó bortermő helyek. A legnevesebb borokat azonban az az eddig még nem említett kis hegygerinc adta, mely Balaton-Berénytől Böhönyéig a kéthelyi, marczali, böhönyei uradalmi pincéken keresztül a szomszéd megyékbe egész Sopronig s még tovább is árasztotta keresett nedveit. A jó borok mellett akad Somogyban három emberes bor is, somogyi nyelven erős bor (erős... meginni), s más efféle, melyet a kegyetlen humor saját névvel jelöl meg: ilyen az egresi kórság, a jádi nyavala, melytől a filoxéra is elpusztul, s melyből termesztője is csak penitencziális héten iszik. Egyébként a somogyi embert nem búsítja a filoxéra. Kivágja tőkéit, s a földet más veteményre hasznosítja, aztán leszáll a homokra s ott csinál magának hegyet. A Balaton egész hosszában, a Nagy-berek szélein, amerre régebben a kis tenger habjai kecskéztek, az egész part ki van már fodrozva és csipkézve szőlőültetvényekkel. Lelle, Boglár és Fonyód szemei előtt öles vesszőket hajt a tavali ültetés. Úgy van! Somogy küzd, és nem engedi kifonnyadni címeréből a szőlőfürtöt. Ezen dombok között folydogálnak a megye bennszülött vizei, régebben sásas, nádas, elecs- (batomus) és vízirózsa-termő ingoványok, ma rétöntöző, szabályozott, de apró vizecskék: és hűségtelenek is, mert valamennyi kikívánkozik a vármegyéből. A három ágú Pvinya, egyébként is a legszebb, leghasznosabb és legegyenesebb elsőszülött, a kivétel: mindenütt az atádi erdőségek szélén rohanva szalad le, Babócsánál és Barcsnál két ágon szakad a Drávába, csak úgy megkövetelvén a maga Deltáját, mint bármely más anya-folyó. Még ártere is van, mint bátyjainak: ki is csap, de nem pusztítás, hanem öntözés végett: áldja is az újnépi ember a lába nyomát is, mert ahol a Rinya megfordul, fölsarjad a fű, hogy alig győzi hordani a szekér a drága szénát. Patakja csukát, csíkot, rákot bőven rejteget. Az Almás már kiszökik Szigetvár alól, melyet oly sokáig ölelve tartott, de meg nem védhetett, és a tünékeny Ókorral ölelkezve Baranyába bujdosik. Még hűtelenebb a Kapós és a Koppány, kik külön úton szöknek ki a szülei házból, hogy később idegen földön találkozva, együtt vándoroljanak tovább. No, de később idegen földön találkozva, együtt vándoroljanak tovább. No, de Somogynak legalább van vize — mondja a somogyi ember —, nem úgy,mint Tolnának, aki a lovát sem tudná megitatni, ha idegenből nem kapna vizet.«