Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

V. Somogy vármegye a török kiűzésétől a polgári forradalomig (1686—1848)

Fut a nemes Hajnal derül, de félszélrül mely halálos óra cseng! Puska pattan, ajtó csattan, bot zörög, kard peng. Kapsz nemes! paripára, zsoldosink jöttek portára, hallod-e, mint zeng? Ezer pagnétos puskáiul, s kétezer paraszt lármáiul Harsog az ég, zúg a helység, s még a föld is reng. Forrás: Ötödfélszáz énekek. Pálóczi Horváth Ádám dalgyűjteménye az 1813. évből. Kritikai kiadás, jegyzetekkel. Sajtó alá rendezte: Bartha Dénes és Kiss József. Bp. 1953. 155-156. o. Irodalom: Vörös Károlv: Adalékok Pálóczi Horváth Ádám életéhez. Irodalomtörténeti füzetek. 17. sz. Bp. 1958. 87. 1803. A marcali jobbágyok az uradalmi tisztek embertelen magatartása és a robotterhek miatt panaszkodnak I. Ferenc királynál »Felseges Császár, Koronás Apostoli Királyunk! Könnyes szemmel, zokogó szívvel borulunk Felséges Fejedelmünk lábaihoz, az hol is sírván, kénytelenítettünk voltaképpen sérelmes ügyünk eránt nagy alázatossággal panaszt tenni. Miként az méltóságos földes uraságunk tisztjeitől hurcoltatunk s nyomorgattatunk, következőképpen rendszerént előadjuk Felséges Királyunknak értésére. 1. Vagyon Marcali mezővárosunkban numero 138 adózó személy, de már közülünk az nagy hajtogatás, 1 egész héten mindennapi robot miatt hetvennégyünknek el kellett marháinkat nagy kárunkra adni, minthogy magunknak csekélyét dolgozhattunk s ezen okból, tehát az kenyerünk szűk volta miatt kelletik marháinkat elvesztegetni. 2. Meg nem elégszenek az Tiszt Urak azzal, hogy három nap is egymásután huzamost hetenkint szántunk, de ha negyedik napon megyünk az ekéért, hogy magunknak is legalább egy-két nap szánthatnánk, vagy egyéb valami dolgot tehetnénk, legottan keményen büntettetünk, más munkához való szerszámunkat is, úgymint kaszát, kapát, sarlót, és egyéb eszközeinket tőlünk elszedik munka után s ezzel meggátolnak az magunk dolgaiban, egyedül az Tiszt Uraknak akaratja az, hogy egész heteket az Méltóságos Uraság robotjában töltsünk el. 3. Ha magunknak valami dolgot teszünk, vagy aratunk, vagy kaszálunk, egyszóval bárminemű mezei munkánkban foglalatoskodunk, utánunk rohannak négyen-öten s többen is lóháton s úgy hajtanak, mint az foglyokat folyvástul az Uraság dolgára, déltájban pediglen amidőn az ebédet aratóinknak kihozzák, gondolván asszonyaink, hogy az magunk tarlóján vágynak az munkások, onnét elhajtják az ebéd vivőt eledellel együtt az Uraság tarlójára s ottan eszik meg azok az ebédet, akiket a magunk tarlójára pénzen megfogadtunk. 4. Amidőn már 52 napi robotunkat leszolgáljuk s minthogy pénzért menni tartozunk földes uraságunknak s ebből magunkat ki nem húzzuk, de az esik sérelmünkre, hogy az